Világ

USA: Választott nemük szerint helyezik el a rabokat

Hirdetés

Az amerikai egyesült államokbeli New Jersey állam törvényhozói úgy határoztak, hogy az elítélt bűnözők ezentúl nemi identitásuk, azaz választott nemük szerint kérhetik elhelyezésüket a férfi vagy női büntetés-végrehajtási intézetekben.

New Jersey döntését az a bírósági per előzte meg, amelyet egy transznemű nő (régen csak úgy hívták ezeket, hogy köcsögök) indított 2019-ben, mert az a transznemű nőt a nemi szerve alapján a férfiak számára kijelölt börtönökben helyezte el. A bírósági ügyiratban álnéven, Sonia Doe-ként emlegetett transznemű nő azt kifogásolta, hogy az intézményekben a fegyőrök és a rabtársak folyamatos zaklatásának volt kitéve. Doe szerint a börtönőrök állandóan férfiként szólították meg, és nem védték meg a férfi rabtársak folyamatos heccelődésétől sem. Doe még azzal is megvádolt három fegyőrt, hogy csoportosan megverték, miután Doe egy alkalommal kijavította az őröket, amikor azok ismét férfiként szólították meg.

New Jersey az új rendelettel csatlakozott ahhoz a néhány amerikai államhoz, amely már szintén a nemi identitása alapján helyezi el az elítélt bűnözőket és nem biológiai nemük szerint.

Forrás: NBC/mno

A kép illusztráció

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!