Itthon

100 ezren is munkába állhatnak- Indul a nyugdíjasok toborzása

Hirdetés

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei irodáiban hamarosan nyugdíjas munkaerőt toboroznak a Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet számára. A szövetkezetek lehetőséget adnak arra, hogy a nyugdíjasok önkéntesen munkát vállaljanak, ezzel mérséklődik az egyre égetőbb munkaerőhiány – mondta a VG szerint a VOSZ főtitkára, Dávid Ferenc.

A nyugdíjasok védetten, szövetkezetben dolgozhatnak, ráadásul nem munkabérként, hanem tagi jövedelemként vehetik fel a munkájukért járó összeget, azaz nem kell utána se egészségbiztosítási, se nyugdíjjárulékot fizetniük, csak személyi jövedelemadót. Ez azt jelenti, hogy míg például a dolgozó a munkabérből százezer forint után 66,5 ezer forintot kap kézhez, addig a nyugdíjas-szövetkezetben munkálkodó 85 ezret. Dávid Ferenc szerint legalább 50-100 ezer nyugdíjast visszahozhatnak a munkaerőpiacra. Magyarországon a nyugdíjasok 2,4 százaléka dolgozik, Nyugat-Európában ez az arány mintegy 5 százalék.

A megyei VOSZ-irodákba betérő nyugdíjas megadja majd a szükséges adatait, a végzettségét, és hogy milyen munkát vállalna. A szövetkezet központjában az adatokat összesítik, és kiközvetítik a nyugdíjast az adott munkáltatóhoz. A szövetkezeti tagság ezer forintba kerül.

A főtitkár szerint a nyugdíjas-szövetkezetek létesítésével mindenki nyer, a vállalkozó tapasztalt, megbízható munkaerőhöz jut, akit rugalmasan alkalmazhat. A szövetkezet is jól jár, mert nem kell megfizetnie a 22,5 százalékos szociális hozzájárulási adót, a munkavállaló pedig – amellett, hogy csak szja-terhe keletkezik – tartalmas életet élhet közösségben, ami a társadalom egészének is kedvez.Persze a munkáltatónak tekintettel kell lennie arra, hogy nem 25 éveseket alkalmaz, és nem hajthatja túl a 65-70 éves embereket. Az egyik borsodi vállalkozó például olyan gyártósort tervez, ahol futószalag mellett ülhetnek majd a nyugdíjasok. Dávid Ferenc tudomása szerint már mintegy hetven nyugdíjas-szövetkezetet jegyeztek be Magyarországon.

Forrás: hvg

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!