Tech

12 család jelentette fel az AstraZeneca céget emberölés miatt Franciaországban

Hirdetés

Eddig 15, addig egészséges ember hunyt el Franciaországban az oltási kampány következményeként. Valamennyien az AstraZeneca oltóanyagát kapták meg és valamennyien úgymond „nagyon ritka” és az orvosok számára is érthetetlen vérrögképződés miatti trombózisban hunytak el – írta meg a France Interhírportál.

A 15 elhunyt közül 12-nek a családja jelentette fel a vakcinagyártó céget emberölés miatt. Az áldozatok zöme az ötvenes évei közepén járt, de akad köztük fiatalabb is. A legfiatalabb áldozat egy 24 éves, addig makkegészséges egyetemi hallgató, aki az oltás után  hunyt el. „Ismeretlen eredetű” trombózisos belső vérzése támadt a lépében, mely szétpukkadt a keletkező vérrögök miatt. Az egyetemista családjának ügyvédje elmondta a sajtónak, hogy a kórboncnoki jegyzőkönyv szerint a fiatalember agyában is találtak vérrögöket.

Az ügyvéd szerint a boncolás azt is bebizonyította, hogy a 24 éves  fiatalembernek nem  volt semmilyen más betegsége, sem fertőzése, tehát a halálos vérrög-képződést csakis az oltás idézhette elő.

Az elhunyt áldozatok családtagjai most boncolási jelentésekre várnak, hogy kiderítsék szeretteik halálának pontos okait. Összesen 12 vizsgálat folyik jelenleg Franciaország-szerte, közülük hármat a párizsi ügyészség népegészségügyi osztálya folytat. Ezzel párhuzamosan a valenciennesi ügyészség bírósági vizsgálat megindításáról döntött.

Teljesen nem tisztázott, kit lehet  ilyen esetekben felelősségre vonni, ugyanis a covid19 vakcinák 2023-ig kísérleti fázisban levő kísérleti szernek számítanak s ilyen esetekben a gyártó elháríthatja a felelősséget, ha az oltás beadása előtt aláírattak olyan nyilatkozatot a beoltottal, hogy saját felelősségére, senkitől sem kényszerítve vette fel az oltást.

Hirdetés

Ugyanakkor felmerül a hatalmas, kormányszintű oltáspropaganda felelőssége, ahol a gyógyszer-forgalmazási törvényekkel szembe menve szinte egyáltalán nem esik szó a kockázatokról és mellékhatásokról.

Forrás

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!