Globális rettegésipar, avagy az USA valódi arca
A nagy összeomlást követően az USA egyedüli szuperhatalomként ellenségkép nélkül maradt és nem volt semmi oka arra, hogy a kezdetektől fogva jól észrevehető és tetten érhető gyarmatosító, világbirodalmi ambícióit valamiféle hamis zászló lobogtatásával továbbra is megvalósítsa.
Mindenképpen szükség volt egy ellenpontra, egy ellenségképre, amire mutogatva a világ védelmezőjének csalárd szerepében folytathatta megszálló politikáját és tovább építhette az Új Világrendet…
A Szovjetunió összeomlása előtt is volt nemzetközi terrorizmus, ez kétségtelen tény.
Ahogy az is, hogy a legtöbb terrorista szervezetet a CIA, és más kormányügynökségek hívtak életre, akár direkt módon, akár olyan nemzetközi folyamatokat elindítva, amik óhatatlan módon megszülték a maguk gnómjait. A terroristák mindig is eszközök voltak a pénzhatalom számára.
A hatvanas-hetvenes és nyolcvanas években a szovjet terjeszkedés ellenében vetették be az iszlám fanatikus, ámde például Langleyben is jól kiképzett híveit, megállítva a pórázukat vesztett kommunistákat abban, hogy dél felé terjeszkedjenek, bekebelezve a gazdag olajmezőket.
A nagy összeomlást követően az USA egyedüli szuperhatalomként ellenségkép nélkül maradt és nem volt semmi oka arra, hogy a kezdetektől fogva jól észrevehető és tetten érhető gyarmatosító, világbirodalmi ambícióit valamiféle hamis zászló lobogtatásával továbbra is megvalósítsa.
Mindenképpen szükség volt egy ellenpontra, egy ellenségképre, amire mutogatva a világ védelmezőjének csalárd szerepében folytathatta megszálló politikáját és tovább építhette az Új Világrendet.
A kétpólusú világrendben a terrorista támadások legtöbbje kimerült néhány repülőgép eltérítésében és egy-két kisebb robbantásban, ám ezek ténylegesen csak arra voltak hivatottak, hogy alapjáraton tartsák a feszültséget és erre való hivatkozással kisebb hídfőállásokat építsenek ki stratégiailag fontos területeken. 2001. szeptember 11 után azonban mindez drasztikusan megváltozott.
A most már egyértelműen belsős munkának számító – tehát az USA-ban és a világon a valódi hatalmat birtokló körök megrendelésére kivitelezett – WTC tornyainak romba döntése után egész országok kerültek megszállás alá (Afganisztán és Irak), illetve nem mellékesen olyan, új belbiztonsági törvények (Patriot Act) léphettek érvénybe, amik komolyan megnyesték az alapvető szabadságjogokat.
A kormányzati szervek a médiával közösen olyan paranoid légkört teremtettek, aminek révén az emberekkel elfogadhatták azt, hogy őket potenciális terroristaként tartsák számon és a rendszer, az államhatalom ellenségei, az alternatív gondolkodók, vagyis a mindenkori ellenzék végérvényesen háttérbe szoruljon.
9/11 után már nem volt ildomos a kormányt és az államot, a gazdasági és/vagy politikai berendezkedést kritizálni, és ami a legfontosabb:
A további, szintén megrendezett merényletek révén globális szintre lehetett emelni az egész kérdést.
Ekkorra ismét felerősödtek az Új Világrendet propagáló hangok és a nagyhatalmak vezetői teljesen nyíl-tan álltak ki eme eszmeiség mellett.
George W. Bush, Tony Blair, és utódja, Gordon Brown, Nicolas Sárközy, Angela Merkell, sőt, még Putyin is sokat szónokolt egy bizonyos új világrend szükségességéről, aminek részleteiről azonban már jóval kevesebbet beszéltek a nyilvánosság előtt. Nem véletlenül.
Az új világrendjük alapjait a félelem és terror adja, ezekre való hivatkozással fosztják meg szép lassan az embereket alapvető szabadságjogaiktól és teremtenek egy olyan globális hangulatot, amelyben azok, akik nem állnak be mögéjük, potenciális, vagy valódi terroristák.
A velem vagy ellenem típusú, faék egyszerűségű és diktátumszagú retorika nem teszi lehetővé az alternatívákat, kizárólag egy út létezik. Ez egyértelműen a demokrácia elrohasztása! Jól érzékelhetően, óriási türelemmel és fantasztikus előrelátással adagolják be a világ társadalmainak az eszmét, akár egy lassan ölő mérget.
És hat!
A gazdasági válság réme, a terroristáktól – akik már nukleáris fenyegetést is jelenhetnek! – való félelem nagyszerű koktél ahhoz, hogy az embereket elkábítsa.
Ebben a kétségbeejtő helyzetben a kormányok bármilyen drasztikus, drákói intézkedést bevezethetnek, és ha a jólét és biztonság egyetlen garanciája a népek minél szorosabb együttműködése, akkor miért ne?
Miért ne lehetne elmosni az országhatárokat, megszüntetni a különböző valutákat, miért ne hozhatnánk egységes törvényeket, miért ne építhetnénk fel szabványosított társadalmi rendszereket?
Hiszen a tévében is mindenki azt mondja, hogy a ránk leselkedő hatalmas veszélyeket csak és kizárólag az egyre szorosabb és alaposabb megfigyelési és lehallgatási rendszerekkel, keményebb intézkedésekkel – pl. indok nélküli letartóztatás, bírói végzés nélküli fogva tartás, elnöki parancsra bárkit meggyilkolható akár közvetlen bizonyítékok nélkül, csupán csak egy gyanú alapján, stb. – és a világ uniformizálásával tehető biztonságosabbá és élhetőbbé ez a világ.
A terrorizmus elérte elsődleges, persze nem publikus célját.
A WTC tornyok lerombolásával, a Londoni metrós merényletekkel és a Madridi vonatrobbantással, az Európában kialakított káosszal sikerült olyan szinten felnagyítani a nemzetközi vészhelyzet egyébként is csalóka képét, hogy világszerte milliárdok rettegnek a gonosz terroristáktól és annak érdekében, hogy visszatérjen otthonainkba a nyugalom, akár rendőrállami intézkedéseket is örömmel fogadunk.
Az már fel sem merül a fejekben, hogy a néhány, igazán nagyszabású merényletet követően ezek az állítólagos, pokolian gonosz terroristák vajon miért hallgattak el hirtelen, és miért nem hajtanak végre legalább néhány havonta egy-egy újabb akciót a szent ügy érdekében…
Azért, mert a szent ügy az Új Világrend doktrínájának elfogadtatása volt és miután ez nyilvánvalóan sikeresen megtörtént, már nincs szükség több hasonló cselekményre – egyelőre…
