Világ

Hirtelen meghalt az apácát megerőszakoló püspök ügyének kulcsfontosságú tanúja

Hirdetés

Holtan találták hétfőn Kuriakosz Kattutara indiai katolikus papot, aki kulcsfontosságú tanú volt a Franco Mulakkal püspöknek, a Pandzsáb állambeli Dzsalandhar egyházmegye vezetőjének egy apácával szemben elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatos ügyében.

A hatóságok nyomozást indítottak a haláleset körülményeinek kivizsgálására.

A rendőrség közlése szerint Kattutara holttestét egy templom szobájában találták meg Pandzsábban.

A pap testén egyelőre nem találtak erőszakra utaló nyomokat, még vizsgálják a halál okát.

Dzsalandhar egyházmegye az internetes honlapján fejezte ki sajnálatát a pap “hirtelen halála” miatt.

Hirdetés

Mulakkal püspök ellen júniusban tett feljelentést az apácarend egyik tagja, mert elmondása szerint a főpap 2014 májusától kezdve két éven át rendszeresen megerőszakolta.

A püspök tagadja a vádat, és azt állította, hogy az apáca azért vádolta meg, mert a nő annak gyanújába keveredett, hogy viszonya van valakivel.

Apácák és nőjogi aktivisták napokon át tiltakoztak a püspök őrizetbe vételét követelve, és a rendőrség be is rendelte az egyházi elöljárót kihallgatásra.

India mintegy 1,3 milliárd lakosának körülbelül 2,3 százaléka keresztény, és döntő többségük római katolikus.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!