Európa

13 buszmegállót vert szét egy migráns pusztán szórakozásból

Hirdetés

Az illegális bevándorló 15 ezer eurós, azaz átszámítva nagyjából 5,5 millió forintos kárt okozott.

A máltai rendőrség a hétvégén őrizetbe vett egy eritreai származású illegális bevándorlót, aki a gyanú szerint minden ok nélkül vert szét 13 buszmegállót a Valletta környéki kistelepüléseken – írja a Television Malta (TVM) nemzeti műsorszolgáltató.

A floriani rendőr-kapitányságra vasárnap hajnali 1 óra 45 perckor érkezett lakossági bejelentés arról, hogy egy színes bőrű férfi válogatás nélkül szétveri a kisváros buszmegállóit. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, és rövid keresgélés után rá találtak is egy zavartan viselkedő migránsra, aki megfelelt a személyleírásnak. A férfit megállították és átkutatták. A táskájából előkerült egy hatalmas vasrúd és több apró üvegszilánk is. A nadrágja csurom vér volt.

A nyomozók rövid időn belül kiderítették, hogy az afrikai illegális bevándorló legalább 13 buszmegállót vert szét az elmúlt egy hónapban Valletta környékén. Valamelyiket többször is. A rendőrség közleménye szerint az okozott kár 15 ezer euró, azaz átszámítva 5,5 millió forint.

A hétvégén egyébként rengeteg feladatot adtak a máltai rendőrségnek az országban tartózkodó illegális migránsok. Vasárnap például azért riasztottak egy gyors reagálású egységet Vallettában, mert 4 közel-keleti bevándorló egy tömbház tetejéről a felső emeletek teraszaira ugrált, hogy betörhessenek a lakásokba. Ebben az esetben a rendőrök több utcát lezártak Valletta belvárosában, hogy elvágják a migránsok menekülő útvonalait. Az egyenruhások végül egyesével fogdosták össze a gyanúsítottakat. Volt akit a tetőről szedtek le, másokat a lakásokban bujkálva értek tetten. Egy bevándorlót pedig kórházba kellett szállítani, miután a lakóház tetejéről leugrott az udvarra és több csontját is eltörte. Feltehetően azt hitte, hogy a bátor mutatvány után majd meglóghat…

Forrás: Ripost

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!