Itthon

1,5 milliós borítékok, fiktív számlák- megtört és vallomást tett a Czeglédy-ügy egyik érintettje

Hirdetés

A Kecskeméti Törvényszék a Czeglédy és társai ellen zajló büntetőperben múlt héten egy koronatanút hallgatott meg, aki terhelő vallomást tett a bűnszervezet létrehozásával és irányításával vádolt politikusra – írta meg a Magyar Hírlap.

Czeglédy Csabát ennek ellenére Gyurcsány és Márki-Zay is teljes mellszélességgel támogatja, miután a szombathelyi balliberális érzelmű szavazók inkább benne látják Hende Csaba legyőzőjét, mint Ungár Péterben.

A vádirat szerint Czeglédy és üzlettársai módszeresen, éveken keresztül trükköztek a közteher­fizetéssel, amivel így összesen 6,3 milliárd forintot meghaladó összegű adót csaltak el 2011–2017 között. A döntően diákmunkaerő-közvetítésével foglalkozó Human Operator Zrt. igazgatósági elnöke, vagyis Czeglédy Csaba egy olyan háromszintű számlázási láncot épített ki, amelynek legalsó szintjén a ténylegesen tevékenységet nem végző iskolaszövetkezetek, középső szintjén Czeglédyék anyacégének leányvállalatai, csúcsán pedig az anyavállalat, vagyis a Human Operator Zrt. állt.

Az ügynek eredetileg huszonhárom gyanúsítottja volt, közülük kettővel – az anyavállalat két tulajdonosával – szemben az eljárást megszüntették, hét vádlott a bűncselekmények elkövetését beismerve egyezséget kötött a vádhatósággal, míg tizennégy vádlottal szemben az elfogultságot jelentő Szegedi Törvényszék helyett immár a Kecskeméti Törvényszéken folytatódott a büntetőeljárás. A hét vádlott közül három visszavonta korábbi, a bűncselekményt beismerő vallomását – kérdés kinek, vagy minek a nyomására.
A tegnapelőtti tárgyaláson, illet­ve a tegnap meghallgatott tanú az ügy másodrendű vádlottja volt, aki egyezséget kötött az ügyészséggel, őt a törvényszék két év hat hónap börtönbüntetésre ítélte, amit már le is töltött.

Hirdetés

A meghallgatott tanú 2011 márciusa óta felügyelőbizottsági tag volt a Czeglédy résztulajdonában lévő, szombathelyi székhelyű és már felszámolás alatt álló Human Operator Zrt.-ben. Először a társaság könyvelője, majd a könyvelési csoport vezetője volt, Czeglédy utasítására ő nyújtotta be a cég adóbevallásait. Több társával együtt a bűnszervezet működésével érintett valamennyi cég, iskolaszövetkezet számlázását, könyvelését, bevallásaikkal kapcsolatos egyes tevékenységeket, továbbá a bankszámlákról történő kifizetéseket irányította, felügyelte, illetve azokban közreműködött. Ezenkívül a Pannon Human Szerviz 2009 Kft. és a Pannon Human Koordinátor Kft. – tehát a számlázási láncban szereplő leányvállalatok – bankszámláját is kezelte, onnan az ezen gazdasági társaságokba bejelentett személyek bérét utalta ki, és a leányvállalatok számlázásában is közreműködött. Így a számlázási lánc teljes folyamatára rálátása volt.

A tanú a bíróságon azt mondta: „Tisztában voltam vele, hogy nem leszek képes végighazudni a tárgyalási eljárást, így a legegyszerűbb, ha az ember szembenéz a tényekkel, és felvállalja az igazságot.”

Hozzátette: bérszámfejtőként kiszámította a befizetendő járulékokat és általános forgalmi adót, azonban azt is látta, hogy azokat nem fizették be. Azt szóvá is tette Czeglédynek, aki azt felelte, hogy ez nem probléma. A szövetkezetek számláin nem is volt soha fedezet a járulékokra és az áfára, hanem csak annyi pénz, amennyi a főállású munkavállalók és a foglalkoztatott diákok nettó bérét fedezte. Nyilvánvaló volt számára, hogy olyan áfa-visszaigénylés megy végig a bevallási rendszeren, amit soha senki nem fizetett be a NAV-nak – fogalmazott. A tanú beszélt arról is, hogy évente cserélgették a szövetkezeteket, amelyek nem fizették be a járulékokat, majd ha sok tartozás halmozódott fel, felszámolták az iskolaszövetkezeteket.

A kakukktojás az Idehaza iskolaszövetkezet volt, annál mindennek rendben kellett lennie, és itt minden közterhet befizettek. A fiktíven működő szövetkezetek vezetőinek aláírásbélyegzői a Human Operator Zrt.-nél voltak, az ő fiók­jában is, és ezeket rendszeresen használták az iskolaszövetkezeti alkalmazottak helyett. A tanú beszámolt arról is, hogy borítékban, készpénzben rendszeresen kaptak emberek juttatásokat, és maga Czeglédy Csaba is havonta másfél millió forintot vett át így.

Magyar Jelen

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!