Itthon

16 magyar diák került karanténba a koronavírus-fertőzés miatt

Hirdetés

Ahogy azt korábban megírtuk Semmelweis Egyetem egyik külföldi gyógyszerész hallgatójánál igazolták a tesztek a koronavírus-fertőzést – közölte az intézmény a honlapján szerdán.

Az egyetem rektora arról intézkedett, hogy a 16 tagú, negyedéves, angol nyelvű gyógyszerészévfolyam a „szükséges időtartamig” nem vehet részt előadáson és gyakorlaton.

Interneten azonban biztosítják nekik az oktatási anyagot.

Az egyetem további óvintézkedéseket is tesz, ebből kiemelendő, hogy a rektor a szombatra tervezett nemzetközi hallgatói fesztivált későbbi időpontra halasztotta.

Orbán Viktor miniszterelnök szerda kora este közösségi oldalán jelentette be, hogy megvan az első két olyan beteg, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett kórházba vinni. Mindketten külföldi, iráni diákok, egyelőre tünetmentesek, de a szükséges eljárásnak megfelelően a Szent László Kórházba vitték őket – mondta.

Hirdetés

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa pedig azt közölte, hogy a két iráni diákon elvégzett laboratóriumi tesztek a megerősítő vizsgálatokkal együtt pozitívnak bizonyultak. Mindketten jó állapotban vannak, enyhe tüneteik vannak, nem lázasak, „fizikálisan teljesen jól vannak”.

Szlávik János elmondta: szerda délután a két diákkal együtt lakó embereket, egyikük feleségét és a másik fertőzött barátnőjét szintén elkülönítették a kórház koronavírus-gyanús betegek ellátására fenntartott izolált kórtermében.

Forrás: infostart

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!