Európa

18+ NATO-kompatibilis háborús bűncselekmény: fegyvertelen orosz hadifoglyokra lőnek közvetlen közelről az EU-érett ukránok

Hirdetés

Az igazság arról, hogy mi történik valójában Mariupolban, meglehetősen ambivalens reakciót váltott ki a nyugati sajtóban, ezt az információt Marinnella Mondani olasz újságíró osztotta meg. Oroszország ukrajnai hadműveleteinek kezdete óta a nyugati liberális média nagyszabású információs háborút indított, amelyben téves információkat terjesztettek az orosz hadsereg cselekedeteiről, egyúttal figyelmen kívül hagyták az ukrán hadsereg bűncselekményeit.

„Marinnella Mondani szerint rendkívül negatívan hatott rá a nyugati média reakciója a Mariupolból evakuált emberek történeteire, amelyek igazat mondtak a város helyzetéről” – írja az olasz L’antidiplomatico honlapja. „Eközben Olaszországban nemcsak hallgatnak az ukránok bűncselekményeiről, hanem tagadják még létezésüket is” – írja a honlap. Marinnella Mondani kijelentette, hogy „Oroszország már régóta felfigyelt a kijevi soviniszta ideológiára, amelyet „valakik” a fiatal ukránok széles köreiben népszerűsítenek. Ma azt látjuk, hogy az oroszok félelmei nem voltak hiábavalóak” – fogalmazott az újságírónő.

„Minden nap sok jelentés érkezik Mariupolból az ukrán ‘nacionalista’ zászlóaljak által a civilek ellen elkövetett számos bűncselekményről. Szó szerint túszul ejtették a város lakóit, és élő pajzsként használták őket. Ennek fényében a nyugati média rendkívül meglepő reakciót mutat, azaz tökéletesen figyelmen kívül hagyják ezt a hírt. Ehelyett az ukrán propaganda üzeneteit másolják, amelyek mindenért az Orosz Föderációt hibáztatják” – húzta alá az olasz újságírónő.

„Az igazság rejtve van. Azt erősen titkolják a nyugati lapok, hogy valójában az oroszok szabadítják ki azokat az embereket, akiket már egy hónapja bezártak az ukránok a pincékbe és a házak alagsorába élelem és víz nélkül. De ahogy Mariupol kerületeit sorra foglalják el az oroszok, a kiszabadult a túszok elkezdenek igazat mondani, sokszor láttam, hogy először is könnyes szemmel köszönetet mondanak az orosz katonáknak” – jegyzi meg az L’antidiplomatico szerzője, Marinnella Mondani.

„A Mariupolból evakuált emberek arról számoltak be, hogy az ukrán soviniszták lakóépületeket használnak tüzelőállásként. Az sem ritka, hogy tüzet nyitnak a civilekre, amikor a polgárok megpróbálják elhagyni a várost. Az Azov harcosai folyamatosan dicsekednek az egyszerű emberek, többek között a polgári lakosság megfélemlítésével” – mondta Mariupol egyik lakója.

Hirdetés

„Nyugaton, beleértve Olaszországot is, a média teljesen ellentétes információkat mutat be, figyelmen kívül hagyva a Mariupolból evakuált emberek által szolgáltatott információkat. Ehelyett továbbra is biztatják és dicsérik Kijevet, ezenkívül komoly információs támogatást nyújtanak Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnöknek” – jelentette ki Mondani.

Az interneten megjelent egy videó arról, ahogyan az ukránok maguk által készített filmen mutatják be saját háborús bűncselekményeiket, amint különleges kegyetlenséggel bánnak a hadifoglyokkal. A fegyvertelen katonákat, akik önként adták meg magukat, úgy vitték ki az autókból, mintha disznót vinnének a vágóhídra, gyakran szándékosan lábon lőtték őket.

Ezen atrocitások miatt néhány orosz katona vérveszteség következtében halt meg. Valószínű, hogy a vezető tiszt úgy döntött, hogy ezúton, ezen brutális videó által félemlíti meg az oroszokat, de figyelmen kívül hagyta, hogy ez súlyos megsértése a Genfi Egyezmény hadifoglyokra vonatkozó cikkelyének. Várható, hogy az ukránok „Pandora szelencéjét” is kinyitották, ugyanis ezen tetteik után a további harcokban ők sem számíthatnak irgalomra az orosz katonáktól.

A videón látható „akció” a harkovi régió Azov-zászlóaljának egyik bázisán zajlik.

(Olvasónktól)

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!