Itthon

19 éves betörőt fogtak a Karancs -völgyben

Hirdetés

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság rablás és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást B. J. A. 19 éves karancskeszi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a férfi 2019. január 14-én 16 óra körül Karancskesziben egy családi ház ajtaját betörte, majd abba bement és onnan egy televíziót, két mobiltelefont és karórát lopott el. Röviddel ezután a gyanúsított visszatért az épületbe, azonban ekkor már a sértett is otthon tartózkodott, akitől pénzt követelt. A ház tornácán a férfi a sértettet fellökte, majd a földön dulakodni kezdett vele, miközben a zsebéből a pénztárcáját – az abban elhelyezett készpénzzel együtt – kivette és azzal a helyszínről elfutott.

A rendőrök a bejelentést követően a 19 éves karancskeszi lakost rövid időn belül – egy menetrend szerint közlekedő buszon – elfogták, akit a rendőrkapitányságra előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki. A hatóság tagjai az eltulajdonított tárgyak és a készpénz egy részét megtalálták és lefoglalták.

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Hirdetés

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!