Európa

Egy ukrán katona titkos dokumentumokat adott át a Donyecki Népköztársaságnak

Hirdetés

Eduard Baszurin, a DNR Népi Milíciája (hadserege) főcsoportfőnökségének vezető-helyettese kommentálta azt a hírt, hogy egy ukrán katona átállt a Köztársaság védőinek oldalára. (1)

Mint arra Baszurin emlékeztetett, egy ukrán katona önként átállt a DNR védőinek oldalára. Mint a Donyecki Hírügynökség jelentette: tettét azzal magyarázta, hogy az ukrán hadseregben a katonai szolgálat ellátásához lehetetlen körülmények alakultak ki, lépten-nyomon megsértették a szolgálati viszonyokat, a parancsnokok pedig basáskodnak alárendeltjeikkel.

Mint Baszurin elmondta: „fontos megemlíteni, hogy – bizonyítandó, hogy átállás önkéntes volt – nagy számban hozott magával egységétől különböző mértékben titkos minősítésű szolgálati iratokat. Ezek feltárják az egység szervezeti és szolgálati felépítését, személyi állományuk feltüntetését harci feladatok szerint, illetve létszámuk alapján. Ezek az iratok tartalmazzák a katonák személyes adatait, illetve a Donbassz népe ellen elkövetett bűntettekben való részvételük bizonyítékait. (2)

Baszurin megjegyezte: a DNR Népi Milíciájának szakemberei jelenleg figyelmesen tanulmányozzák az ukrán katona által rendelkezésre bocsátott titkos iratokat. Ugyanakkor ellenőrzik azt is, hogy az illetőnek nincs-e köze a két népköztársaság civil lakosságával szemben elkövetett háborús bűntettekhez.

 

Hirdetés

Megjegyzések:

(1)  Egy másik ukrán katona is megpróbálkozott ezzel. Neki azonban nem sikerült a szökés. Elfogták, bíróság elé állítják.

A népiek, kétségtelenül, legnagyobb nyeresége volt, amikor az SZBU dokumentációs részlegének vezetője állt át, szigorúan titkos dokumentumok sokaságával. A Donyecki Népköztársaság kétségtelenül sok értékes, illetve a náci szoldateszka szándékaival, tervezett akcióval kapcsolatos információhoz jutott. Az ezredes hasznos információkkal tudott szolgálni az Ukrajna háborús bűntetteinek okán Oroszország által ellene, a strasbourgi bíróságon beadott panasz összeállításakor.

Ennek, persze, a fordítottja is előfordul.

(2)  Nem kell félteni az ukránokat! Rendkívül intenzíven folyik ott is a másik oldal képviselőinek a beszervezése. Méghozzá a legkülönbözőbb, durva, erőszakos módszerekkel is. A leggyakrabban a beszervezésre kiszemelteket hozzátartozóikkal zsarolják meg, illetve hadifoglyokat kínzásokkal kényszerítenek az „együttműködés” vállalására.

Hirdetés

Forrás

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!