Kultúra

Felismeri? Ő a hulla a cigis dobozon – nagyon is él, és nem is tudta, hogy híres lett!

Hirdetés

Elmondta, hogyan került rá a cigis dobozra.

Tom Fraine-  akinek az arcát úgy ismerik millióan, hogy egyrészt sohasem találkoztak vele, másrészt nem is tudják, hogy pontosan ki ő.

Ő az az élettelen rideg test, aki egy boncasztalon fekszik halottként a cigis dobozokon.

Tom Fraine sokáig nem is tudta, hogy világhírű lett, aztán egyszer egy ismerőse felismerte őt a dobozon, és elmesélte neki. A férfi pedig a média középpontjába került, és elmesélte a történetét, és azt, hogy milyen bizarr véletlen során került rá a cigis dobozokra. Amikről valójában ő maga sem tudott sokáig.

Annak idején Tom amatőr fotózásokat vállalt némi pénzért. Elmondása szerint alaposan le volt égve, ezért döntött úgy, hogy modellkedik kicsit.

Hirdetés

Első alkalommal azt kérték tőle, hogy feküdjön meztelenül az ágyon, miközben a fotós fölötte állt és kattintgatott. Néha meg kellett igazítania a heréit, mert belógtak a képbe.

Másodszor egy használaton kívüli kórházba vitték, ahol hullaként kellett pózolnia.  Szürkére festették az arcát, és betolták a hullaházba.

Összesen 300 eurót kapott a két melóért 2012-ben, aztán el is felejtette az egészet. Egészen addig, amíg négy évvel később egy barátja el nem küldte neki egy cigis doboz fotóját a kérdéssel: Ez te vagy?

Így indult aztán az egész, és azóta rengetegen tudják és egyre többen ismerik, hogy ki ő.

A Guardiannek azt nyilatkozta, hogy Egy spanyolországi nyaraláson megkérdezték az anyját, hogy mi van a gyerekeivel, csak rámutatott egy dobozra, hogy „ez az én fiam” – mesélte viccesen.

Hirdetés

Elmondása szerint habár az egész teljesen váratlanul érte, és nem is szóltak neki, hogy rákerült a cigis dobozokra, örül ennek az egésznek, mert így részese és arca lehet a dohányzás elleni harcnak.

Forrás: avilagtitkai

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!