EurópaVilág

Lavrov: az Európai Unió együtt dúdol Washingtonnal

Hirdetés

Az Európai Unió rögtön az orosz-amerikai csúcs után elkezdte “boldogan együtt dúdolni” az Egyesült Államokkal, hogy Moszkvának a Nyugat elvárásainak megfelelően kell változtatnia viselkedésén a kapcsolatok normalizálása érdekében – írta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn a Kommerszant című napilapban és a Rosszija v globalnoj polityike című folyóiratban megjelent cikkében.

Lavrov A jogról, a jogokról és a szabályokról című cikkében emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök genfi csúcstalálkozóján, ahogy azt az orosz vezető a nyilvánosság előtt is elmondta, arról volt szó, hogy minden területen szigorúan a paritás és a kölcsönösen elfogadható érdekegyensúly alapján lehet eredményt elérni. A tárcavezető szerint a tárgyalások során ezzel szemben nem hangzott el ellenvetés.

Ám a tárgyalásokat követően az amerikai fél arról kezdett el beszélni, hogy Moszkvát a csúcson egyértelműen figyelmeztették, és követeléseket fogalmaztak meg vele szemben. Elhangzott az a fenyegetés is, hogy ha Oroszország néhány hónapon belül nem fogadja el a Genfben felvázolt “játékszabályokat”, akkor újabb nyomásnak lesz kitéve.

“Különösen jelzésértékű, hogy rögtön a tárgyalásokat követően Washington a korábbi betokosodott álláspontját kezdte el hangoztatni, annál is inkább, mert az európai fővárosok, ráérezve a nagy testvér hangulatára, azonnal aktívan és örömmel kezdtek el együtt dúdolni vele. Nyilatkozataik lényege, hogy készek normalizálni a kapcsolatokat Moszkvával, de csak azután, hogy változtatott a magatartásán” – írta az orosz diplomácia vezetője.

Megjegyezte: pedig még nem is tudni, hogy a gyakorlatban hogyan zajlanak majd a Genfben az együttműködés ügyében elért kölcsönös egyetértés konkretizálásáról folytatandó orosz-amerikai konzultációk.

Hirdetés

Forrás: orosz hírek

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!