Európa

Végső pusztulás felé tart Európa

Hirdetés

Az illegális migráció lassan az egész kontinens jövőjét veszélyezteti.

“Ha Európa nem nyeri vissza az ellenőrzést a területe felett, akkor hamarosan iszlamizált miniállamok jelenhetnek meg mindenfelé” – mondta Szergej Markov orosz politológus a Lenta.ru által közölt interjúban. Markov megjegyzi, hogy az európai intézmények szépen alkalmazkodnak az iszlám életmódhoz, értékekhez és hagyományokhoz (erre példa az Európa Tanács legutóbbi kampányai a muszlim fátyol viselése mellett), és hozzáteszi:

Teljesen iszlamizált enklávék, miniállamok és városrészek kezdenek megjelenni a nagy európai városokban. Igen, ők mindig kisebbségben lesznek. De egységesebbek és erőszakkal fenyegetnek. Az államnak pedig engedelmeskednie kell majd az utasításaiknak.

Az InfoMigrants szerint 2021-ben 35 000 migráns szállt partra az olasz Lampedusa szigetén – ötször annyi, mint a sziget lakosainak száma (6500). A legteljesebb képet Európa úgynevezett “no-go zónáiról” a Migrációkutató Intézet készítette, amely arról számolt be, hogy Európában több mint 900 ilyen típusú terület van.

Folyamatosan érkeznek a migránsok Lampedusa szigetére, Európa invázió alatt áll

A migránsok közül sokan már most is az európai jólét nagylelkűségéből élnek, még akkor is, ha a rendőrség, a szociális munkások és a mentők nem lépnek be ezekbe a no-go zónákba, vagy ha mégis, akkor meg kell őket védeni. A bandák és a szervezett bűnözés uralja ezeket az utcákat, a magas születésszám garantálja a demográfiai növekedést, és az iszlám saría törvényt a lakosok de facto tiszteletben tartják; a hentesek csak halal terméket árulnak, az iszlám könyvesboltok elszaporodtak, a zsidók elmenekülnek, a templomokat gyakran mecsetté alakítják át, a nőket pedig a saría törvények betartására kényszerítik.

Hirdetés

“Mi nyugaton megszoktuk, hogy mindenhol nőket látunk magunk körül” – írja Ayaan Hirsi Ali új könyvében, a Prey-ben, majd leírja, hogy Brüsszel, London, Párizs és Stockholm bizonyos részein “hirtelen azt vesszük észre, hogy csak férfiak láthatók”, mivel a nők “kitörlik magukat” a közterületekről.

Az El Mundo című spanyol lap nemrég arról számolt be, hogy a kényszerházasságok száma Spanyolországban 60 százalékkal nőtt 2015 óta, a migránsok tömeges hullámának érkezése óta. Ezeknek a kényszerházasságoknak a 14 százaléka 15 év alatti lányokkal köttetik, és csak minden harmadik érte el a 18. életévét.

Spanyolországban is egyre nagyobb problémákat okoz a migráció

A franciaországi Trappes-ban alig maradt olyan fodrászat, ahol nők és férfiak közösen lehetnek. A France 2 is felhívta már korábban a figyelmet a nők eltűnésére a muszlim többségű városrészek bárjaiból. Sok településen az uszodákban külön időpontokat különítenek el a nők és a férfiak számára. A BFMTV csatornán Fewzi Benhabib, aki 25 évvel ezelőtti algériai érkezése óta Saint-Denis-ben lakik, olyan játékboltokról mesélt, ahol “tökéletesen fátyolos babákat” és szem nélküli mackókat lehet találni. “Az iszlámban az [emberi] kép tabu” – magyarázza Benhabib. “Ma – mondta Alain Finkielkraut filozófus – 145 mecset van Seine-Saint-Denis-ben és 117 templom”.

A francia belbiztonsági főigazgatóság 150 olyan területet térképezett fel, amelyek most az iszlám fundamentalisták kezében vannak. Franciaországban több mint 500 kerületet nyilvánítottak érzékenynek – mondta Georges Bensoussan történész a Le Figarónak. “Hogy nyersen fogalmazzak, több millió emberről beszélünk, akik az iszlamista törvények hatálya alá tartoznak”. Az újságok által közölt hivatalos becslések szerint 150 ilyen körzet van, de 500 a veszélyeztetett körzeteknek minősített terület. Franciaországban 25 olyan város van, ahol a nem európai fiatalok aránya 70 százalék és 79 százalék között van. A Párizs peremén fekvő Seine-Saint-Denis négy városában ez az arány meghaladja a 70 százalékot: La Courneuve (75 százalék 2017-ben, szemben az 1990-es 47 százalékkal), Villetaneuse (73 százalék szemben a 45 százalékkal), Clichy-sous-Bois (72 százalék szemben az 51 százalékkal), Aubervilliers (70 százalék szemben a 39 százalékkal).

Párizs egyik elővárosa Saint-Denis mára no-go zónává vált

Svédországban 60 kockázatos terület van – írta Paulina Neuding svéd újságíró a The Spectatorban. Mint például a Stockholm “kis Bagdadként” ismert külvárosában, Albyban, ahol csak minden tizedik lakos svéd anyanyelvű. Neuding megállapításait a svéd kormány legutóbbi listája is megerősítette. Az eredmény az, hogy Svédországban az elmúlt 15 évben a legmagasabb volt a lövöldözésekből eredő halálesetek aránya Európában. 2012 és 2020 között a lövöldözések okozta halálesetek száma megháromszorozódott.

Hirdetés

Miért érdekes Svédország? Mert ez az az ország, amely minden más országnál tovább ment a multikulturális politika kialakításában. Olyan rendszert épített ki, amely a migránsoknak ugyanazokat a szociális juttatásokat nyújtja, mint a svédek saját maguknak, és itt a legmagasabb a menedékjogot kapott emberek aránya. Csak 2016-ban Svédország 163 000 embert fogadott be, ami a teljes lakosság 1,6 százalékának felel meg. A Folkbladet című svéd szociáldemokrata lapban Kyösti Tarvainen, a finnországi Helsinki Aalto Egyetem professzora, aki a demográfiai változásokat tanulmányozza, kijelentette, hogy “a bevándorlás változatlanul hagyása mellett 2065-re az etnikai svédek kisebbségbe kerülnek”. 2100-ra ugyanannyi muszlim lesz, mint ahány etnikai svéd. Tarvainen kimutatta, hogy 2019-ben a Svédországban tartózkodó bevándorlók 88 százaléka nem európai származású, és fele muzulmán vallású.

Svédországban elképesztő állapotok kezdenek kialakulni

Dánia bejelentette, hogy a nagy népsűrűségű városrészekben 30 száalékban korlátozza a “nem nyugati” lakosok számát, mert a túl sok nem nyugati egy területen “növeli a párhuzamos vallási és kulturális társadalmak kockázatát”. Egy kormányzati lista szerint legalább 15 ilyen terület van.

Az Egyesült Királyságban David Coleman geográfus azt jósolta, hogy 50 éven belül a fehérek kisebbségbe kerülnek – a bevándorlás jelenleg az ország népességnövekedésének 90 százalékát teszi ki. Sok városban a muszlimok teszik ki a lakosság nagy részét: Hodge Hill Birminghamben (52,1 százalék), Bradford West (51,3 százalék), East Ham (37,4 százalék), Blackburn (36,3 százalék), Bethnal Green & Bow (35,4 százalék), Leicester South (27,8 százalék), Luton North (22,4 százalék). 2031-re Bradford, Blackburn, Birmingham, Leicester, Slough, Luton és London egyes kerületei túlnyomórészt muszlimok lesznek – írta Ed Husain, Tony Blair miniszterelnök korábbi tanácsadója a Mecsetek között című könyvében.

Brüsszelben”túl sok olyan terület van, amelyek a nők és a homoszexuálisok számára veszélyesek”. Bár a külföldi állampolgárságú nők csak egyhatodát teszik ki a szülőképes korú nőknek Belgiumban, a belgiumi gyermekek fele már külföldi nőktől születik. Belgium lakosságának egyharmada külföldi származású, és a belgák már kisebbségben vannak Brüsszelben. Antwerpenbe, Belgium második legnagyobb városában ma már több a bevándorló, mint az őslakos. Mint Herman De Croo parlamenti képviselő elárulta, az 1-6 éves antwerpeni gyerekek 78 százaléka külföldi. Az eredmény? “Belgium arab lesz”. Ez a jóslat nem egy “jobboldali összeesküvőtől” származik, hanem egy újságírótól, Fawzia Zouaritól, aki a Jeune Afrique című újságban ír.

Brüsszel lakosságának mára csak a kisebbsége belga

“Vannak olyan városrészek Essenben, Duisburgban és Berlinben” – mondta Jens Spahn, korábbi német egészségügyi miniszter – “ahol az embernek az a benyomása, hogy az állam már nem képes érvényt szerezni a törvényeknek”. A Bild 40 “problémás területet” azonosított Németország szerte. Maga Angela Merkel volt az, aki 2015-ben elismerte, hogy a multikulturalizmus “párhuzamos társadalmak” születéséhez vezetett. Hogy miért? “Az iszlám jelentősége Németországban növekedni fog” – jelentette ki a svájci Neue Zürcher Zeitungban Detlef Pollack szociológus, “a kereszténységé pedig csökkenni fog…”.

Hirdetés
Hirdetés

A Freiburgi Egyetem tanulmánya azt jósolja, hogy az országban élő keresztények fele el fog tűnni. A Pew Forum szerint harminc éven belül a Németországban letelepedett muszlim hívők száma eléri a katolikusok és protestánsok összlétszámát, akik közül sokan csak névlegesen lesznek vallásosak.

Ez a Szergej Markov – vagy François Hollande volt francia elnök, ha nem bízunk az oroszokban – által megjósolt multikulturális vulkán nem csak a távoli jövőben fenyegeti Európát, hanem már most is létezik. A nagy kérdés az: miért nem állítják meg?

Ez az átalakulás az egyetlen legfontosabb esemény Európában. Az, hogy bárkit, aki beszámol róla, “rasszizmussal” és “iszlamofóbiával” vádolnak, arra utal, hogy ez egy túl nagy és fontos titok ahhoz, hogy szabadon lehessen róla beszélni.

videkhangjai,hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!