Itthon

2018-as vagyonnyilatkozatok: Tavaly is Gyurcsány kereste a legtöbbet a pártvezetők között

Hirdetés

Az előző évekhez hasonlóan 2018-ban is Gyurcsány Ferenc, a DK elnök-frakcióvezetője kereste a legtöbbet a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői közül.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője lecserélte korábbi VIII. kerületi, 117 négyzetméteres társasházi lakását egy szintén józsefvárosi udvaros lakóházra, az új ingatlan teljes alapterülete 683 négyzetméter. A frakcióvezető mindkét ingatlanban felerészt jelent meg tulajdonosként. A kormánypárti politikus a tavaly májusi vagyonnyilatkozatához képest több mint 2 millió forinttal kevesebb, 8 millió forint készpénzzel rendelkezik, a családján belül kölcsönzött 28 millió forintból nem kapott vissza, tartozása nincs. Kocsis Máté vagyonnyilatkozatában közölte, családi vállalkozásukból évenként osztalékot vesz fel, annak összegét ugyanakkor nem adta meg.

Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének változatlanul egy XIV. kerületi lakás, egy tahitótfalui családi ház és egy budakeszi kertes ház van a birtokában. Nagyobb értékű ingóságot, valamint megtakarítást, illetve tartozást nem tüntetett fel.

Sneider Tamásnak, a Jobbik elnökének kilenc ingatlanja van, a legtöbb a Heves megyei Aldebrőben, köztük egy családi ház, valamint szántók és egy gyümölcsös is. Nagy értékű ingóságok között egy Fiat Puntót és egy MTZ traktort tüntet fel. Az ellenzéki politikusnak továbbra sincs megtakarítása, ugyanakkor több mint másfél millió forintos lakáshitellel rendelkezik, miközben 3 millió forintos tartozása van egy magánszeméllyel szemben. Mindként kintlévősége félmillió forinttal csökkent az elmúlt egy évben.

Gyöngyösi Mártonnak, a Jobbik frakcióvezetőjének Nagykovácsiban van családi háza, ötven százalékos tulajdonrésszel. A politikusnak egy 2003-as Suzuki Swiftje is van, megtakarítása, vagy tartozása továbbra sincs.

Hirdetés

Tóth Bertalannak, az MSZP elnök-frakcióvezetőjének mintegy 36 millió forintos, nagyrészt euróban tartott megtakarítása néhány millió forinttal gyarapodott egy év alatt, hiteltartozása egymillió forintról 500 ezer forintra apadt. A szocialisták vezetőjének két pécsi társasházi lakásban, egy nagykozári erdőben, valamint két, szintén pécsi beépítetlen területben, továbbá egy korlátolt felelősségű társaságban és egy ügyvédi irodában van tulajdonrésze.

Gyurcsány Ferenc tavaly 298 millió forint eseti bevételhez jutott a kizárólagos tulajdonában álló Altus Portfólió Kft.-ből. A volt kormányfő értékpapírjainak árfolyama mintegy tíz százalékot emelkedett egy év alatt, így az 660 millió forintot ér, amit 14 millió forintos megtakarítás egészít ki, miközben a feleségével közös kötcsei ház megvásárlására felvett hitelből még több mint 58 millió forintot kell visszafizetniük, az előző évinél mintegy egymillió forinttal kevesebbet. A DK vezetője 2016-ban 1,2 milliárd forintot, 2017-ben pedig 228 millió forintot vett ki a cégéből. Gyurcsány Ferencnek megmaradt 50 négyzetméteres pápai lakása.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke, frakcióvezetője egy pécsi 28 négyzetméteres gazdasági épületet tulajdonol feleségével, valamint egy Ford és egy Nissan márkájú személygépkocsival rendelkezik. Az ellenzéki politikus – házastársával közös – számláján mintegy 18 millió forint található, tartozása nincs.

Demeter Mártának, az LMP másik társelnökének egy 49 négyzetméteres zuglói lakása van, amelyet örökléssel szerzett. Megtakarítással, tartozással nem rendelkezik.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke két óbudai lakásban tulajdonos, feltehetően ezek közül adja bérbe egyiket, amelyből havonta 180 ezer forintos bevételre tesz szert. A politikus 2016-ban vásárolt egy Citroen gépkocsit, megtakarításról nem számolt be, pénzintézetnek 8,9 millió forinttal, magánszemélynek pedig 4 millió forinttal tartozik.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!