Salvini: Ha Európa nem változik meg, halálra ítéli magát
A nemzetek polgárainak érdekvédelme fontosabb az őket „pofozó” Európai Uniónál az olasz Liga vezetője, Matteo Salvini szerint, aki kormányzásra való
Read More
A nemzetek polgárainak érdekvédelme fontosabb az őket „pofozó” Európai Uniónál az olasz Liga vezetője, Matteo Salvini szerint, aki kormányzásra való
Read MoreRajongásig szerette a lányát az az édesapa, aki végső kétségbeesésében úgy döntött, bármit is érez gyermeke iránt, kioltja az életét.
Read MoreAz egykori pornószínésznő, aki többéves politikusi karriert tudhat maga mögött Olaszországban, azért szeretne újra bekerülni a közéletbe, mert szerinte a
Read MoreA Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István Facebook-videójában elmondta, hogy az ellenzéki pártok bírálták Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédét. Ebből is
Read MoreAkik még nem ismernék a történetét annak a mondásnak, hogy Románia a „történelem prostituáltja”, annak segítünk hat történelmi momentummal, amely
Read MoreNem szabad hagyni, hogy az Európai Unió keleti tagállamai másodosztályú tagoknak érezzék magukat – hangsúlyozta Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken
Read MoreGyurcsány Ferenc Instagram oldalán osztotta meg, hol és hogyan követi Orbán Viktor évértékelőjét. A poszthoz a következőt írta: „Zsazsa viselkedjél
Read MoreMegrázó fotókat adtak ki a kecskeméti tragédia helyszínéről. Ahogy azt korábban megírtuk Kecskeméten, a Barka utcában egy személygépjármű és egy
Read MoreA németországi riport olyan eljárásról számol be, amely egyre többször fordul elő Európában: az idős őslakosokat kilakoltatják az önkormányzati bérlakásukból,
Read MoreTian Wei újságíró-riporter beszélgetett az Arab Liga elnökével, Ahmed Aboul Gheit-tel a kínai televízióban. Természetesen a migráns kérdést is felvetette
Read More