Tech

2021-ben érkezik a feketeleves amerikai szakértők szerint

Hirdetés

Még hátravan pár nap az év utolsó hónapjából, de a koronavírus-járvány áldozatainak decemberi száma így is átlépte a 63 ezret az USA-ban a hivatalos adatok szerint. Ez azt jelenti hogy már karácsonykor bőven ez volt a járvány leghalálosabb hónapja – novemberben összesen 37 ezer volt az áldozatok száma – írja a telex.hu.

Ugyan az amerikai hatóságok már két vakcinát is engedélyeztek, és az elmúlt pár napban 1,9 millióan kapták meg a védőoltást az országban, ez egyelőre csak a távoli fényt jelenti az alagút végén. A karácsonyi ünnepek alatt ugyanis minden figyelmeztetés és ajánlás ellenére rengetegen látogatták meg a családjukat, és a nagy közös vacsorák valószínűleg robbanásszerűen emelték meg a fertőzések számát.

A CNN-nek nyilatkozó szakértők a következő két-három hétben a betegek és a kórházi ellátásra szorulók számának meredek emelkedését vetítik előre – olvasható a portálon.

A járvány eddig 332 ezer amerikai életét követelte, és a University of Washington szakemberei szerint még csak most jön a legrosszabb szakasz. A január-februári hónapokra szóló előrejelzést szimplán csak rémálomszerűnek nevezik: két hónap alatt 193 ezer újabb halottra számítanak.

Bár az oltás elég jól halad, de számítások szerint a népesség 70-85 százalékának kell megszereznie a vakcinával a védettséget a vírus ellen, hogy a többiek is fellélegezhessenek, mert megvédi őket a nyájimmunitás.

Hirdetés

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!