Itthon

Szlávik János már „látja a végét”

Hirdetés

Az infektológus szerint 2023 lehet a koronavírus-világjárvány halálozásának éve, de ehhez az kell, hogy mindenhol legyen oltás.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa arra számított, hogy lesz némi lélegzetvételnyi szünet a koronavírus-járvány negyedik és ötödik hulláma között, de nem így lett, ám megnyugtatónak tartja, hogy az intenzív osztályon ápoltak száma nem növekedik a korábban tapasztalt módon most, az omikron variáns hatására. Ennek legfőbb oka az oltottság mértéke lehet; a háromszor oltottakról azt mondta, „egy bent, hárommillió kint”.

Mandinernek adott interjújában elmondta azt is, az omikron által okozott betegség lappangási ideje rövid, a korábbi 4-5 nap helyett 2, és tüdőgyulladáshoz sem vezet olyan gyakorisággal, miközben azért több a tünetes fertőzött.

„Összességében úgy vélem, gyengébb betegséget okoz, de ez még nem bizonyított”- foglalta össze.

Arra viszont figyelmeztet, hogy az oltatlanokra ugyanakkora erővel támadhat az omikron is, mint a korábbi vírusvariánsok.

Hirdetés

A fluronáról (influenza+koronavírus) keményen beszélt, a két kórokozónak „semmi köze egymáshoz”, nem is tudnak egymással keveredni, így nem új mutánsról van szó, csak arról, hogy két kórokozó valakiben egyszerre van jelen.

Logikus lépsnek tartja a karanténidő csökkentését, ahol ezt meglépték, és biztos abban, hogy lesz olyan oltás, amely valamennyi variáns ellen hatékony, legkésőbb 2023-ra várja a világjárvány végét, de ehhez szükséges, hogy olyan helyekre is eljusson az oltás, ahol az immunizáltság még csak 8 százalékos.

infostart

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!