Európa

3 éves gyermeket erőszakoltak a migránstáborban

Hirdetés

Ájultan találtak egy hároméves kislányt az egyik görögországi migrációs táborban. Az öntudatlan állapotban lévő afgán kisgyermek erősen vérzett, amikor kórházba szállították. Az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy a védtelen apróság brutális nemi erőszak áldozata lett – írja a köztelevízió híradója.

A médium helyszíni tudósítójának beszámolójából kiderül, hogy a szörnyű eset Leszbosz szigetén történt a hét elején abban az új, több, mint hétezer bevándorló által lakott sátortáborban, amelyet azután állított fel a görög hadsereg, hogy a hírhedt móriai tábort szeptemberben felgyújtották a migránsok. A riportból kiderül, hogy az esős időjárás miatt meglehetősen nagy sár keletkezett a tábor területén. Az eszméletlen állapotban lévő, vérző kislányt a zuhanyzó közelében, egy pocsolyában hagyta magára a támadója vagy támadói. Egyelőre nem tudni, ki vagy kik követték el ezt a kegyetlen és embertelen tettet. Az elkövető(ket)t keresi a rendőrség, zajlik a nyomozás. A megerőszakolt kislány szüleivel együtt a táborban élt; egyelőre nem tudni, milyen most az egészségi állapota a brutális nemi erőszakot elszenvedő kisgyermeknek.

A mellbevágó hír óriási közfelháborodást okozott, ám a köztelevízió tudósítója azt is elmondta, hogy az illegális bevándorlók által lakott táborokban máskor is előfordultak már hasonló, brutális esetek, amelyeknek csak töredékéről számolt be a nemzetközi sajtó. A szakemberek szerint a megerőszakolt kislány esete csak a jéghegy csúcsa, sokkal több ilyen szörnyűség történik a migránsok körében, de a rendőrségi statisztikákba csak az ilyen kirívó esetek kerülnek be.
A migrációs táborokban igen gyakori a nők és a gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszak. A tudósító felelevenítette: néhány évvel ezelőtt kiderült, hogy a belgrádi raktárakban tartózkodó bevándorlók körében szexuális szolgáltatásra kényszerítettek fiatal fiúkat.
Forrás: Magyar Jelen
A kép illusztáció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!