Európa

4 év alatt 10 áldozata volt a sorozaterőszakoló migránsnak

Hirdetés

Az osztrák bíróság elsőfokon 13 év börtönbüntetésre ítélte azt az afrikai bevándorlót, aki 2015 és 2019 között 10 nőt erőszakolt meg a dél-ausztriai Klagenfurtban.

A Comore-szigetekről származó bevándorló ellen hozott ítélet egyelőre nem jogerős, a férfi ügyvédje vélhetően még a héten fellebbez a döntés ellen – írja a Kronen Zeitung internetes kiadása.

A bíróság 10 rendbeli nemi erőszak vádjában találta bűnösnek a 30 éves bevándorlót, aki minden esetben egy Klagenfurt belvárosában található diszkó előtt támadta meg az áldozatait. A migráns általában a szórakozóhelyről hazafele tartó ittas hölgyeket vette célba, majd egy sötét sikátorba berángatva erőszakolta meg őket.

Az afrikai bevándorló ügyvédje azzal érvelt az enyhébb büntetés mellett, hogy a védence azonnal beismerő vallomást tett a letartóztatása után. Ennek némiképp ellentmond, hogy a tárgyaláson már nem mutatott megbánást és azt mondta, nem emlékszik semmire.

A védelmük érdekében – egy kivételt leszámítva – egyetlen áldozat tanúvallomását sem olvasták fel a tárgyalás során. A neve elhallgatását kérő áldozat elmondása szerint a férfi három éve erőszakolta meg, de még a mai napig pánikrohamok és rémálmok gyötrik.

Hirdetés

Forrás: Ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!