Európa

A német egyház helyzete katasztrofális

Hirdetés

A Magyar Jelen karácsony alkalmából nagyinterjút készített Márfi Gyula nyugalmazott érsekkel. A 79 éves nyugalmazott egyházi vezetőt többek között a magyarok küldetéséről, a keresztény gyökereit megtagadó Európai Unióról, a migrációról, a szabadkőművesekről, az LMBTQ-ról, valamint arról is kérdezték, hogy mi történik a német katolikus egyházban.

Arra a kérdésre, hogy „tudatos-e, hogy Európában a kereszténységet el akarják pusztítani” Márfi Gyula azt válaszolta, hogy tudatos. Úgy véli ennek megvalósításához minden eszközt hajlandóak is bevetni,még az unió vezetői közzé is beférkőztek.

A nyugalmazott érsek úgy gondolja, hogy a muszlimokat is azért hívják be, hogy a kereszténységet eltüntessék Európából. Márfi ugyanakkor felhívta arra is a figyelmet, hogy ezzel saját magukat is tönkreteszik, mert az iszlám vallás soha nem fogja elfogadni a liberális elveket.

„A magyaroknak nagyon erősen kell ragaszkodniuk a hitükhöz”
Az egykori érsek az interjúban hangsúlyozta, hogy a magyaroknak annak érdekében, hogy a kereszténységet megvédjék, „nagyon erősen kell ragaszkodniuk a hitükhöz”.

Márfi szerint nehéz eldönteni, hogy a woke vagy az iszlamizáció és a bevándorlás jelent-e nagyobb veszélyt Európára, de ha mindenképp rangsoroni kell, akkor az LMBTQ-t és a woke-ot nevezte meg.

Hirdetés

Úgy fogalmazott: „kultuszt csinálni nekik halálos bűn, ami ráadásul a természeti törvényekkel is szembemegy”.

„A német egyház helyzete tényleg katasztrofális”
A nyugalmazott érsek kitért a német egyház helyzetére is. Márfi leszögezte, hogy „a német egyház helyzete tényleg katasztrofális. Szerintük nem fontos, hogy Jézus valóban megszületett-e vagy sem, a lényeg, hogy »benned szülessen meg!«”. Azt pedig „Krisztus-ellenességnek” nevezte, hogy a német katolikus papok jelentős része ma már megáldja az egyneműek házasságát.

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!