Itthon

Nem engedik a temetésre a nagymamát, aki miatt meghalt a két unoka

Hirdetés

Megegyeztek a szülők, hogy a gyermekeikkel vonat elé guruló nagymama ne vegyen részt a temetésen. Az anya úgy érzi, egyre rosszabbul van kislányai hiányától, az apa pedig büntetésként éli meg, hogy neki kell az édesanyját ápolnia.

A tragédia okáról továbbra sem beszélnek.

A 8 éves Niki és 11 éves Alexandra február 16-án nagymamájuk mögött ült a kocsiban, amikor az asszony a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtott, amikor jött a Hírös IC. A szakértői jelentések azóta már kimutatták, hogy a fényjelzés megfelelően működött, de a miértre azóta sincs válasz. Úgy tűnik, jelenleg a nagymamán, és a lányok édesapján túl csak a rendőrség tudhatja, mi történhetett abban a tragikus pillanatban.

Fotó: tv2

Hirdetés

A Ripost telefonon érte utol a 62 éves nagymamát, aki úgy fogalmazott: nincs jól. „Nézze, nem szeretnék nyilatkozni” – mondta lapnak, majd hozzátette: ne legyen más kíváncsi arra, hogy mi történt, miért hajtott a sínekre, elég nekik a családi tragédia. A telefont aztán fia, az elhunyt lányok édesapja vette át, és arra kért minket, hagyjuk őket békén. „Én mindent tudok. Nagyjából mindent tudok” – mondta, valószínűleg arra célozva, hogy mi lehetett a baleset oka. Hosszabb csend után aztán halkan ennyit mondott, mielőtt bontotta a vonalat. „Anyámat hazahoztam a kórházból. Nincs nekem elég büntetésem azzal, hogy nekem kell őt ápolnom?” – kérdezte.

Az édesanya, Farkas Rozália a Ripostnak úgy fogalmazott, egyre rosszabbul van.

„Ahogy közeledik a temetés, egyre rosszabb. Hiányt érzek, állandóan arra gondolok, amikor itt voltak velem. Úgy érzem, ez sosem fog elmúlni. Hat gyermekem maradt, de én nyolcra gondolok” – mondta az asszony, aki a Ripostnak elárulta: férjével közösen döntöttek úgy, hogy a nagymama ne vegyen részt a temetésen. Rozália a baleset óta nem beszélt vele, de volt férje sem mondta el neki, hogy az édesanyja, a lányok nagymamája otthon elárulta-e, mi okozta a tragédiát.

„Nem beszélünk a tragédiáról a volt férjemmel, de nem is kell. Győzzön az igazság! Nem szeretnék találgatni. Jogosult vagyok megnézni a jegyzőkönyvet, abból ki fog derülni a volt anyósom vallomása. Én csak azt szeretném, hogy ne azt lássam majd, hogy a vallomásában rágalmazza a gyermekeimet, vagy arra fogja, hogy miattuk történt a baleset. Bevallom, ettől félek, de azt az apukának is elmondtam, hogy akkor nem lesz irgalom” – mondja az anya. Rozália nem tudja, hogyan fogja átélni a temetés napját.

Hirdetés

Fotó: tv2

Szerencsére lesznek vele rokonok és barátok, akik támogatják majd őt és az életben maradt gyermekeit is.

Forrás: Ripost.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!