Világ

Tombol a világjárvány, de Dzsongun rakétákat lövöldöz

Hirdetés

Az elmúlt három hétben ez már a harmadik rakétakísérlet Észak-Koreából. Legutóbb három rakétát lőttek ki a Japán-tenger irányába, onnan, ahol tavaly Kim Dzsongun a sorozatvetőt is tesztelte – írja az origo.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség által idézett közlemény szerint a rakétákat a fővárostól, Phenjantól északra fekvő tartományból lőtték ki. A japán parti őrség tudomása szerint a rakéták Japán kizárólagos gazdasági övezetén kívül csapódtak a tengerbe,a Koreai-félszigettől keletre.

Ez már a harmadik észak-koreai rakétakísérlet három hét leforgása alatt, a világtól elszigetelődött kommunista ország március 2-án és 9-én is tesztelt rakétákat. A legutóbbi kísérlet során három rakétát lőttek ki a keleti partvidéken található Szondok katonai gyakorlótérről, ugyanonnan, ahonnan Észak-Korea tavaly augusztusban végrehajtotta „szupernagy” rakéta-sorozatvetőjének első ismert tesztjét.

A phenjani kommunista rezsimtavaly 13 alkalommal végzett kísérleti rakétaindítást,miközben a nukleáris fegyvereinek leszereléséről az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásai megrekedtek. Újévi üzenetében az ország vezetője, Kim Dzsongun azt mondta, hogy a közeljövőben bemutatnak egy újfajta fegyvert is.

Szakértők arra számítanak, hogy ez egy korszerű interkontinentális ballisztikus rakéta vagy egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta lesz.

Hirdetés

Forrás: origo

A kép forrása:MTI/EPA/KCNA/

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!