Soha nem látott hidrid háborút zúdíthat Putyin Európára
Ugyan Donald Trump amerikai elnök továbbra is egy nehezen kiszámítható szereplő a világpolitikában, az orosz propaganda szemeivel nézve, az USA már felébredt „a hamisnak kikiáltott” szabadság narratívából, és újra az a birodalmi logika diktál, ahol az erő és a biztonság az úr.
Ezzel párhuzamosan – az állami túlköltekezésre hivatkozva – vakon rúgják ki az amerikai közalkalmazottakat, ezek pedig még sebezhetőbbé teszik az államokat, a hibrid háború különböző formáira. Itt nem pusztán arról kell beszélni, hogy egy ország Facebook-hirdetésekkel igyekszik befolyásolni egy másik állam szavazóit, hanem hogy
hackercsoportok önkormányzati rendszereket zárnak le, közműveket blokkolnak, és úgy általában olyan „küllők közé teszik be a botot”, amik a hétköznapi emberek elégedetlenségéhez járulnak hozzá.
Az orosz propaganda működésének egyik legelismertebb szakértője, Peter Pomerantsev a brit nagykövetség és a Political Capital e heti közös budapesti eseményén arról tartott előadást, mit kéne tennie Európának, ha az oroszok hibrid hadigépezete teljes figyelmét ide összpontosítja.
Az erre mutató tendenciák már most is jól kivehetők. Az villamosenergia-ipari szereplőket tömörítő Eurelectric tavaly novemberben gyűjtött adatai alapján, az energia szektorral szemben elkövetett kibertámadások már 2020 és 2022 között is megduplázódtak,
2023 első félévében, az EU országai ellen indított támadások a világ összes kiberincidenseinek 9,8 százaléka helyett már 46,5 százalékát tették ki.
Ezzel párhuzamosan, az International Trade Administration (ITA) szerint Lengyelország szépen lassan a világ legkedveltebb kibertámadási célpontjává vált. 2024 februárjára már heti több mint 1000 darab szervezetek – vagyis nem magánemberek – ellen elkövetett támadással kellett megküzdenie (az egyébként eredetileg ilyen szempontból nem túl felkészült) lengyel cégeknek.
Az Európai Tanács ez év februári felmérése szerint az esetek mintegy 46%-a túlterheléses támadás (DDoS), de jellemző a szenzitív információkkal való zsarolás és az ellátási láncok blokkolása is. Az ilyen típisú incidensek mintegy 20 százaléka közszolgáltatások ellen irányul, további közel 30% a szállítmányozási, a finanszírozási szektor és a digitális infrastruktúrák közt oszlik meg.
Az így okozott anyagi károk szenzitív jellege miatt nehezen számosíthatók, de az mindenképp jelzésértékű, hogy az ENISA számai szerint Európában már 44 milliárd eurót költöttek információbiztonságra 2023-ban. Akkor azzal számoltak, hogy ez évente átlagosan 11százalékal fog nőni és 2027-re elérheti 71 milliárdot (28 ezer milliárd forint).
Mivel az új EU-s védelmi stratégiának része a kibervédelem, ez a tendencia várhatóan felgyorsul, a kérdés, hogy mennyire. Ha a számítástechnikai szektor részeként nézzük a kibervédelmi költéseket, akkor alkalmazottakra lebontva alig több mint fele annyit fordítanak információbiztonságra Európában, mint az USA-ban, ahol a legtevékenyebb hackercsapatok már eddig is jelentős károkat okoztak.
Miközben az X-et lekapcsoló Dark Stormhoz, vagy kisebb országokat is túlterhelni képes Anonymus Sudanhoz hasonló szervezetek – az amerikai hatóságoknál végrehajtott leépítéseknek köszönhetően – most kezdhetnék csak az igazi rombolást az Egyesült Államokban, addig a háttérben meghúzódó orosz kapcsolataik miatt, könnyen lehet, hogy hamarosan új célpontot jelölnek ki hackereiknek.
Bár konkrétan az Anonymus Sudan az elmúlt két évben még csak kóstolgatta Európát 4 támadásával, addig a régióban messze legaktívabb NoName057 kollektíva 173 ideológiailag vezérelt kibertámadást hajtott végre 2023 januárja és 2024 júniusa között. De ez még csak az „előszellő”, mert Pomerantsev szerint, európa teljes hibrid letámadása lesz az egyetlen dolog, amivel a Kremlben foglalkozni fognak az elkövetkező 12-24 hónapban.
Az ukrajnai konfliktus kitörése óta általánosságban is megnőtt az ilyen jellegű támadások száma. Nem meglepés, hogy ezek egyre növekvő része orosz és oroszbarát csoportoktól érkezik.
Ez a Thales számai alapján, már a 2023-as évben is a kibertámadások 61%-át képezte globálisan.
Ez persze a téma tárgyaltságát is növelte, így ezen belül a háború harmadik évében már szinte alaptételnek számít, hogy a propaganda és az állami befolyásolás arca megváltozott. Közvetlen cenzúra helyett az apró igazságmagvakból ellennarratívákká növesztett kommunikációs panelek sokszorosításával homályosítja el valódi célját az, akinek rejtegetni valója van.
Az is közhellyé vált, hogy az effajta manipuláció egyáltalán nem új keletű, az internet csupán eddig soha nem tapasztalt méretűre növelte jelentőségét, vagy hogy a propaganda használói akkor kezdenek komoly hibákat ejteni, amikor maguk is elhiszik a saját értelmezéseik. Viszont arról kevesebb szó esik, hogy mit lehet tenni ahhoz, hogy ezek a hibák valóban végzetesnek bizonyuljanak.
Pomerantsev szerint az nyugati világnak először is határozottabban kell kezelnie a szabad véleménynyilvántás csapdahelyzetét, anélkül, hogy az ostor a polgárokon csattanna. Ehhez mindenképpen ki kéne alakítani a megfelelő jogi kategóriákat, az egyelőre szürkezónásnak mondható irányított kampányok és a hibrid hadviselés különböző formái ellen.
Ez már önmagába is jóval célravezetőbb formája lenne a fellépésnek, mint az igencsak korlátozottan hasznos tényellenőrködés. Azonban a hibrid háborúban is igaz lehet a tétel, hogy a legjobb védekezés a támadás, és óvatos lépések helyett, az „ellenséges területen” kéne lépéseket tenni.
Amíg ezt nem lépi meg Európa, addig az agresszor kalkuláció sokkal inkább érvényesebbek maradnak, és ahogy a fokozatosan érkező szankciókhoz, úgy a kiszámítható ellenintézkedésekhez is képesek lesznek alkalmazkodni. E téren tehát három front is könnyedén képezhető.
Hibrid offenzíva
Egyrészről sok közös van abban, ahogy Trump és Putyin gondolkozik a rendelkezésükre álló hatalomról, de ezzel párhuzamosan olyan szintű lojalitás és kontroll komfortos csak nekik, amit egymás irányába természetből fakadóan nem tudnak gyakorolni. Ez könnyen töréspontot képezhet, a gyakran amúgy is labilisnak tűnő kapcsolatukban.
Másrészről, nem szabad megfeledkezni az orosz lakosságról és közérzetükről sem. Itt határozottan tartózkodni kell a félrevezető kommunikációtól, arra viszont figyelni kell, hogy az európai ellennarratívák megfelelő kontextusba legyenek csomagolva.
Az effajta propagandaeszközöket már az első világháborúban is használták, amikor brit kezdeményezésre olyan szórólapokat kezdtek szórni az ellenséges területen, amelyek azt mutatták be, hogy az antant szövetség mennyivel jobb bánásmódban részesíti hadifoglyait, mint ahogy a központi hatalmak bánnak saját katonáikkal.
Ennek megfelelően egy a putyini narratívát elfogadó orosz állampolgár se arra fog reagálni, hogy mi az igazságos „a Nyugat” szerint, hanem sokkal inkább, hogy a földnek ezen a részén mennyivel jobbak az életkörülmények, mennyivel több a lehetőség, és mennyivel kevésbé mondja meg azt az állam, hogy mi elfogadható és mi nem.
Végül érdemes lenne mérlegelni, hogy van-e értelme visszakozni a közszolgáltatásokat és ellátási láncokat célzó kiberműveletektől. Az ukránok erre fordítottak és fordítanak is erőforrásokat, de a terepen zajló tűzharcok miatt ez érthetően háttérbe szorul. Eközben Oroszország kiberszabotázsakciói messze nem csak Ukrajnát érintik.
Itt természetesen egy morális dimenzió is bejön, mert bár lehet arra figyelni, hogy olyan célpontok legyenek, amik elsősorban az orosz hadműveleteket hátráltatják, óhatatlan, hogy ez a lakosságot is érintené egy bizonyos szinten. Az ezzel való kalkuláció több szempontból is aggályos, de nem megkerülhető, ha az EU elfogadja, hogy még ha a fizikális térben közvetlenül nem is, a kibertérben már ő is háborúban áll Oroszországgal.
A szakértő szerint mindebben azt is látni kell, hogy az ukránok nem csak az elsőszámú elszenvedői Putyin háborújának, hanem azt is, hogy valószínűleg ők ismerik legjobban az oroszok lelkületét. Európa akkor járhat jól, ha Ukrajnát éles késsé formálja, aminek szúrásai mögé, lehetőleg minél nagyobb erőt tud felvonultatni.
Enélkül legyen szó akármilyen fegyverszünetről, Oroszországnál marad a kezdeményezés és így a játékszabályokat is ő tudja megszabni, a reagálás szintjének visszafogott fokozása pedig láthatóan nem állítja meg Putyin fantáziáját.
Pomerantsev meglátása szerint világos, hogy a leggyorsabb út a valódi békéhez, ha az EU egyértelmű erőfölénybe kerül az oroszokhoz képes, mind katonailag, mind pedig a kibertérben. Ez a jelen állás szerint az USA nélkül lehetetlen, de egy Európa méretű gazdaság, a háború előtt Olaszország GDP-jét produkáló Oroszország ellen, 4-5 év alatt képes lehet leküzdhetetlen előnyre szert tenni.
Portfolio
