Európa

Brexit: óriási meglepetés a brit parlamentben

Hirdetés

Az brit parlament elfogadta a kormány javaslatát az Egyesült Királyság EU-s kilépési időpontjának eltolásáról.

Ez kétféleképpen történhet: vagy találnak megoldást a válási megállapodás megkötésére az unióval március 20-áig, vagy nem. Az első esetben szigetország június 30-én kiléphet az EU-ból, a másodikban hosszú halasztás kezdődhet.

Feladta a leckét a brit parlamenti képviselőknek John Bercow, a parlament alsóházának elnöke, aki négy módosító indítvány engedett szavazásra – derül ki a Bloomberg összefoglalójából.

Ezt megelőzően felbosszantotta a brexitereket, mivel elutasított egy ötödik előterjesztést, amely lehetővé tette volna a T. Háznak, hogy kizárja a második függetlenségi népszavazás kiírásának lehetőségét.

Az előterjesztés benyújtói azzal érveltek, hogy 127 képviselő támogatta aláírásával ezt a javaslatot, ám Bercow felhívta a figyelmüket arra, hogy házelnökként nem csupán azt kell néznie, mielőtt beenged a parlamenti plénum elé egy javaslatot, hogy hány aláírás szerepel rajta, hanem azt is életszerű-e az adott kezdeményezés. Így a parlament elé került javaslatok a következők voltak:

Hirdetés
  • Az első felszólította a kormányt, hogy készítsen elő törvényjavaslatot a második függetlenségi népszavazásról. Ezt az az előterjesztést leszavazták.
  • A második azt indítványozta, hogy a kormány tegye lehetővé különböző brexit-forgatókönyvek parlamenti vitáját és szavazását, hogy kiderüljön mekkora lehet a támogatottságuk március 20-án. Ez tehát félretolta volna a brexitmegállapodás harmadik szavazásáról szóló kormányjavaslatot. Ezt is leszavazták, mindössze két szavazat többséggel.
  • A harmadik (ezt Jeremy Corbyn, az ellenzéki Munkáspárt elnöke terjesztette elő) arra biztatta a parlamentet, hogy halassza el a brexitet addig, amíg a törvényhozás meghozza a döntését arról, hogyan bonyolítsák le az Egyesült Királyság uniós kilépését. Ezt a módosítót 16 fős többséggel szavazták le a képviselők.
  • A negyedik azt indítványozta, hogy tiltsák meg a kormánynak, hogy a két sikertelen szavazás után harmadszor is a parlament elé terjessze az EU-val kötött válási megállapodását. Ezt a módosítót visszavonta a kezdeményezője.

A kormány javaslata az volt, hogy ha március 20-áig, azaz az EU-tagállamok legfelsőbb vezetőinek következő csúcsértekezletéig nem fogadja el a parlament a kormány brexittervét – amelyet tehát harmadszor is a T. Ház elé terjesztenének -, akkor az azt követő két hétben utat nyitnak annak, hogy tárgyaljanak bármilyen más forgatókönyvről (kivéve a rendezetlen kilépést, miután azt szerdán határozottan elutasították a képviselők).

Más szóval azt a választást kínálta fel a képviselőknek, hogy támogassák a kormány javaslatát, és ez esetben a kilépés eredeti dátuma, március 29-e helyett június 30-áig meghosszabbítják a kilépés időpontját (ez alatt az idő alatt rendezik a technikai részleteket), majd a szigetország ezzel összhangban kilép az EU-ból, vagy vessék el újra azt, és akkor hosszabb, egy- vagy akár többéves határidő-hosszabbítás jöhet, attól függően, hogy az EU mit lát jónak..

A dologban az volt a csavaros, hogy a szabály szerint ha bármelyik módosító átmegy, akkor a kormány javaslatáról azzal a változtatással együtt kell szavazni. Ez azzal járhatott volna, hogy May a kormányjavaslat leszavazására kéri a kormánytöbbség képviselőit, mert a változtatás ellenkezhet a szándékaival.

A legjobb példa erre a negyedik módosító, ami, ha megszavazták volna, lehetetlenné tette volna a kormány brexitjavaslatának újabb parlamenti tárgyalását. Ugyanakkor, ha ezt nem vonták volna vissza, és a parlament leszavazta volna, akkor a házelnöknek kötelessége lett volna lehetővé tenni, hogy a parlament harmadszor is szavazzon a kormány brexittervéről. Így rajta múlik, hogy lehetővé teszi ezt vagy úgy dönt, nincs értelme ugyanazt harmadszor is a parlament elé engedni

A csütörtöki szavazáson végül a törvényhozás több mint 200 fős többséggel elfogadta kormány javaslatát, így a következő forduló március 20-án lesz.

Hirdetés

Ez eldönti, hogyan folytatódik a brexit-szappanopera.

https://maivilag.com/2019/03/brexit-megvolt-ujra-a-szavazas-itt-az-eredmeny/

Forrás: napi.hu

 

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!