Új katonai szövetség alakult a Balkánon: máris nagy az aggodalom
Óriási összeborulás zajlik épp a Balkánon, ugyanis új katonai tömböt hozott létre Horvátország, Koszovó és Albánia.
A Horvátország, Koszovó és Albánia kötötte új balkáni katonai szövetség létrejöttét Belgrádban erős fenntartásokkal, Pristában pedig pezsgőbontással fogadták. Az új tömbnek többek között célja, hogy közös kiképzéseket és hadgyakorlatokat indítsanak. Az elemzők pedig máris attól tartanak, hogy a cél Szerbia potenciális agresszorként való meghatározása – írja a szerb Blic.rs.
Az alapító országok kedden írták alá a katonai szövetségre lépést rögzítő együttműködési nyilatkozatot. Ivan Anusic horvát védelmi miniszter elmondta, hogy a jövőben Bulgária is csatlakozhat a frissen megalakult szövetséghez. A horvát média úgy értesült, hogy nem csupán katonai és stratégiai együttműködésről van szó, hanem a szövetségesek a védelmi ipar területén is közös fellépéseket terveznek az együttesen levezényelt hadgyakorlatok és kiképzések mellett.
A megállapodás hármas célt szolgál: Koszovó államiságának megerősítését és elismerését; illetve, hogy üzenjenek Szerbiának: Koszovó államisága megkérdőjelezhetetlen tény; továbbá annak demonstrálása, hogy Horvátország hosszú távú stratégiai érdeke az albán kérdés rendezése a Balkánon.
Aleksandar Vucic szerb elnök a hírre reagálva aggodalmát fejezte ki, illetve kijelentette: „Szerbia megértette az aláírással küldött üzenetet”, majd arról is beszélt, hogy „Horvátország rendkívül erős ország katonai szempontból, ugyanakkor Szerbia most először rendelkezik erősebb hadsereggel. Megvan a saját doktrínánk, amely biztos vagyok benne, hogy lehetővé teszi számunkra a stabilitás megőrzését és az önvédelem biztosítását minden potenciális agresszor ellen.”
economx