Tech

Újabb rejtély az AIDS körül: nem a zéró páciens terjesztette el a betegséget!

Hirdetés

Mégsem Gaëtan Dugas volt az a beteg, akit korábban annak a nulladik páciensnek hittünk, aki elindította annak idején az AIDS gyilkoló hadjáratát?

Vajon titkos katonai laborból kijutott vírusról beszélünk, vagy védőoltásokkal elterjesztett biológiai fegyverről?

Az AIDS járványt övező rejtély nemhogy elhalványult volna, soha nem volt ennyire erős. kiderült ugyanis, hogy nagy valószínűséggel nem az a féktelen szexuális étvágyú légi utas kísérő terjeszthette el a kórt a világon, akiről korábban ezt gondolták.

A nulladik AIDS-es beteg legendájáról ugyanis kiderült, hogy hamis. Egy brit kutatócsoport ugyanis úgy véli, teljesen alaptalanok azok a feltételezések, amik szerint Gaëtan Dugas felelős korunk egyik legriasztóbb betegségének az elterjesztéséért.

A Cambridge-i Egyetem szakemberei szerint az 1984-ben elhunyt kanadai légiutas-kísérőt, Gaëtan Dugast tévesen nevezték meg az amerikai AIDS-járvány forrásaként.

Hirdetés

Valójában a nulladik beteg kiléte ismeretlen køb cialis.

A britek állítása nem alaptalan, ugyanis évtizedes korú vérmintákat elemeztek ahhoz, hogy alá tudják támasztani állításaikat. Ezek alapján derült ki, hogy bár Dugas tényleg fertőzött volt a HIV vírusával, ő csak az első betegek egyike volt, de nem a legelső.

A történet részletei túlzás nélkül regénybe illőek, ezekből kiderül, hogy a férfira tévedésből, de nem egészen véletlenül ragadt rá a legenda.

AIDS-re jellemző tünetekkel először az 1980-as évek elején jelentkeztek a betegek Amerikában. A kór „pillanatok” alatt elterjedt, és az amerikai egészségügyet sokkolta a gyors ütemű terjedés, és az, hogy nem találtak ellene semmilyen ellenszert. A legelső 30-40 beteg mind Los Angelesből és New Yorkból érkezett, főként meleg közösségekből, ezért gondolták úgy eleinte, hogy ez tipikusan a melegeket sújtó betegség.

Hirdetés

Riasztó volt egy olyan valamivel szembesülni, ami ellen senkinek sem volt a kezében fegyver. gyakorlatilag az volt az egészségügy dolga, hogy diagnosztizáljon, majd végig nézze a betegek halálát.

A különböző esetek különféle jelzésű kódokat kaptak: LA 1, LA 2, NY 1, NY 2, és így tovább.

Az 57-es eset, Gaëtan Dugasé viszont különleges volt, mert ő egyik városban sem élt, csak munkájából adódóan fordult meg ezeken a helyeken. Először az „Outside of California”, azaz „Kalifornián kívüli” jelzőt kapta, majd ezt egy „O”-betűre rövidítették.

Éppen így születhetett meg, egy puszta félreértésből a nulladik beteg legendája. A Dugan neve mellett álló O betűt ugyanis az újabb orvosok, akik korábban nem vettek részt az AIDS elleni harcban, már a számozott minta alapján nem O betűnek gondolták, hanem nullának. Mindezt persze még tovább erősítette a tény, hogy Dugas a munkájából adódóan – légi utas kísérő volt – a fertőzési gócok helyein megfordult. Ráadásul meleg is volt, és az elbeszélések szerint nagyon nagy szexuális étvágya volt.

Dugas 1984-ben betegedett meg, addigra közel 2500 alkalmi kapcsolaton volt már túl, így joggal feltételezhették róla, hogy talán ő a nulladik beteg.

Hirdetés
Hirdetés

Az már csak hab a tortán, hogy egyes pszichológusok szerint a nevének különlegessége is arra késztette az orvosokat tudat alatt, hogy kinevezzék nulladik betegnek, mivel könnyen megjegyezhető, szokatlan neve volt.

A jelenlegi tudományos álláspont szerint a HIV-vírus Haitin keresztül már a 60-es évek végén eljutott Amerikába, Gaëtan Dugas ezért biztosan nem lehetett a nulladik beteg.

Ugyanakkor mai ismereteink nem teszik lehetővé a kérdés megválaszolását, pontosan honnan ered a HIV vírusa.

A legnépszerűbb elmélet szerint a HIV vírusát az amerikai kormány fejlesztette ki titkos laborokban, majd valamilyen úton-módon ez kiszabadult, és elkezdte az emberi lakosságot fertőzni. Haitin volt is egy titkos amerikai kutatólabor, melynek működéséről alig tudni valami biztosat.

Egy másik teória szerint az Amerikában használatos védőoltásokba csempészve alakult ki az emberekben a vírus, melyet egy tömegpusztító biológiai fegyver főpróbájának szántak.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!