Itthon

A baloldal ötvenszeresre emelte Óbudán a parkolás árát

Hirdetés

A kerületben élő albérletesek eddig kedvezményesen parkolhattak, ennek vége.

A második rendes ülésen módosította az óbudai önkormányzat a parkolási rendeletet, amivel véget ért a kerületben az albérletben élők rendkívüli parkolási kedvezménye.

Az Index azt írja, hogy a bérlői kedvezmény az adott várakozási övezet óradíjának háromszázszorosára növekedett, eszerint egy 3. díjövezeti lakcím esetén a kedvezmény éves díja 105 000 forintra, a 4. övezeti lakcím esetén 79 500 forintra emelkedett. A portál úgy tudja, hogy a regisztrációs díj eddig évi 2540 forint volt, tehát az összeg a 3-as díjzónában lakóknak majdnem ötvenszeresére nőtt.

Ilyen mértékű emelésre szerintem sehol a városban, semelyik más kerületben nincs példa. Itt lakóként elkeseredve olvastuk, hogy mindez 1 hónapon belül már hatályba is lép, és egyből egy összegben ki kell fizetnie minden itt, albérletben élő lakosnak ezt az összeget. Ez felháborító, és egyszerűen nevetséges maga az összeg is, mert ezt egy átlagos fizetésből főleg év elején lehetetlen kifizetni„ – írta egy ott élő a lapnak.

Az óbudai önkormányzat eddig kiemelkedően nagy lakossági kedvezményeket adott, például a kerületi lakosok 90 percig minden óbudai zónában ingyen parkolhatnak, vagy 2. kocsira is kaphatnak díjkedvezményt, de ilyen volt a bérlők jelentős kedvezménye is.

Az önkormányzat úgy reagált, hogy a korábbi rendelet módosítása azért volt szükséges, mert a kerület útjai és parkolói olyan terhelés alá kerültek az elmúlt években, ami ellehetetlenítette a lakosok közlekedését és parkolását. Ráadásul a bérlői kedvezményes parkolási engedélyekkel tömegesen éltek vissza, munkavállalók kizárólag a kártya megszerzése érdekében jelentkeztek be kerületi tartózkodási helyre.

Hirdetés

Forrás: 888

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!