Itthon

A baloldal politikai tisztogatásba kezdett

Hirdetés

Karácsony Gergely láthatóan elfelejtette programját, a fővárosi közgyűlés tegnapi ülésén sem született döntés arról a húszezer forintos rezsitámogatásról, amit a főpolgármester még a választási kampányban ígért a budapestieknek, és a fiatalok sem kapták meg az utazási kedvezményt-írja a Magyar Hírlap.

Politikai tisztogatásba kezdtek Karácsony Gergelyék – fogalmazott Hassay Zsófia fideszes képviselő annak kapcsán, hogy a balliberális városvezetés legutóbb sunyi módon, a szavazás előtt pár perccel nyújtott be olyan, személyi kérdésekről szóló módosítási javaslatokat, melyekről a képviselőknek nincs lehetősége tájékozódni.

Mint ismert, Karácsonyék ennek köszönhetően gátolták meg Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház vezetője kinevezésének meghosszabbítását, ami azért érdekes, mert a főpolgármester az utóbbi napokban többször is kiállt, felszólalt a kulturális autonómia mellett.

Miért élveznek elsőbbséget az álláskeresők a tanuló fiatalokkal szemben? – tette fel a kérdést a városvezetésnek Bagdy Gábor, miután felhívta a figyelmet, Karácsony választási ígéretei között még az szerepelt, a tizennégy éven aluliak számára is kiterjesztik az utazási kedvezményeket, ám ez a mostani javaslatban nem szerepelt.

A közgyűlés csak arról döntött, hogy januártól a budapesti helyi menetrend szerinti közösségi közlekedési személyszállítást a fővárosi lakcímmel rendelkező regisztrált álláskeresők díjmentesen vehetik igénybe, a diákok nem. Ez szakértők szerint minimum 355 millió, maximum 1,5 milliárd forint bevételkiesét jelent majd a fővárosnak.

Hirdetés

A képviselők döntöttek a Főét létrehozásáról is. A testület alá fog tartozni a munkavállalók, a munkáltatók és a fővárosi önkormányzat érdekeinek, törekvéseinek feltárása, egyeztetése, megállapodások kialakítása, de véleményezni fogja a főpolgármesteri döntések tervezetét is. Elfogadták azokat a javaslatokat, amelyek értelmében Budapest meghosszabbítja az agglomerációs autóbuszok és a HÉV-vonalak állami üzemeltetését, és döntés született arról is, hogy az önkormányzat legfeljebb huszonötmilliárd forint összegű folyószámlahitelt vesz igénybe.

Ez azt erősíti, hogy az előző vezetés jó anyagi helyzetet hagyott hátra.

Miközben a balliberális ellenzék kórházstopot hirdetett, Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester tájékoztatóján bejelentette: a kormány Budán két kórházat kíván fejleszteni. Így a dél-budai centrumkórház felépítése mellett a Szent János Kórházat szeretné centrumkórházzá alakítani. Kijelentette, mától személyesen fog részt venni a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) ülésein, illetve emlékeztetett: a kormány többször kijelentette, nem kíván semmilyen fejlesztést megvalósítani a városvezetés akarata ellenében. Ugyanakkor Karácsonyéknak a Városliget esetében érdemes figyelembe venniük, a Liget-projekt nem önmagában áll, több fejlesztés kapcsolódik hozzá. Az MSZP-s Horváth Csaba már megkezdett épületek visszabontását is belengette. A

kormányt az FKT mai ülésén Gulyás Gergely kancelláriaminiszter képviseli.

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!