Európa

A bíborosok nyomása ellenére Ferenc pápa kitart

Hirdetés

A bíborosok nyomása ellenére a pápa kitart amellett, hogy nem a cölibátus eltörlése a válasz a katolikus egyház tekintélyét megtépázó papi pedofíliára – írta meg az Euronews.

Ferenc pápa egy háromnapos vatikáni konferencián beszélt erről, amelytől számos egyházi vezető remélte, hogy sikerül lazítani a papi nőtlenség kötelezettségén.

A hivatás torzulását mindig az okozza, ha feledésbe megy, hogy a papok élete másnak szenteltetett” – mondta a katolikus egyházfő. „Istennek, illetve a híveknek, akik ránk bízták magukat. Megfeledkezni erről egyet jelent azzal, hogy utat engedünk a klerikalizmusnak minden következményével együtt. A klerikalizmus is perverzió” – tette hozzá Ferenc pápa.

A Szentatya szerint az igazi gond az, „ha egy pap hivatását nem szolgálatként, hanem hatalomként értelmezi”.

A katolikus egyházon belüli papi pedofília olaszországi áldozatainak ügyvédei kampányt indítottak a hét elején a gyanúsítottak nyílt elszámoltatásáért, mert azt látják, hogy ezt a klérus minden szinten akadályozza. Abban bíznak, hogy a német, a francia, a spanyol és a portugál eljárásokhoz hasonlóan a katolikus egyház olaszországi levéltárai is megnyílnak a független szakértők előtt – írta meg a Vadhajtások az euronews cikkére hivatkozva.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!