Világ

A brazil elnök lehet a járvány következő áldozata

Hirdetés

Kedden megkezdődött a szenátus vizsgálata a brazil kormány koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos tevékenységéről, a törvényhozók a jövő évi választások előtt komoly fejfájást okozhatnak Jair Bolsonaro elnöknek. Brazíliában eddig közel 400 000 ember halt meg a Covid-19-ben, ami az Egyesült Államok után a második legmagasabb halálozási arány a világon.

Jair Bolsonaro, a szélsőjobboldali elnök kemény kritikákat kapott az elmúlt egy évben, mivel a vírus veszélyeit elbagatellizálta, kezdetben minimalizálta a korlátozásokat, amik a járvány gyors elterjedéséhez vezette. Azóta támadtak a maszkhasználat ellenzése és a nem bizonyított gyógymódok erőltetéséért is. A brazil Szenátusban ezért vizsgálatot indítottak az elnök és kormánya ellen, hogy félrekezelték már a kezdetektől fogva a koronavírus kitörését.

Az eljárást Renan Calheiros szenátor, veterán törvényhozó és Bolsonaro kritikusa felügyeli, aki a végső jelentésért felel. Az vizsgálattal kapcsolatos döntéseket Omar Aziz szenátor, a járvány által erősen sulytott Amazonas állam képviselője mint bizottsági elnök és Randolfe Rodrigues szenátusi ellenzéki vezető, mint alelnök fogja meghozni. A vizsgálat várhatóan a kormány késlekedésére fog összpontosítani a vakcinák beszerzése kapcsán, beleértve a külföldi gyógyszergyártókkal folytatott elhúzódó tárgyalásokat, valamint a hibás lépéseket Amazonasban, ahol tavaly év végén egy fertőző új változat bukkant fel.

A feltárt új tényeken túlmenően a vizsgálat várhatóan politikai feszültséget is generál majd, mivel a törvényhozók kötélnek szorítják Bolsonarót a jövő évi feszült elnökválasztás előtt, ahol szinte biztos, hogy az újraválasztást fogja megcélozni – írja a Reuters.

Bár a vizsgálat tovább erősítheti a Bolsonaro elleni vádemelésre irányuló felhívásokat, szakértők szerint ez valószínűtlen. Ehelyett azt javasolták, hogy a kormány a korábbi egészségügyi miniszterre, Eduardo Pazuellóra háríthatja a felelősséget, akinek a tétlensége kiváltotta az amazonasi káoszt, és akit a lassú oltási tárgyalások miatt kritizáltak. Bolsonaro korai erőfeszítései a vizsgálat aláásására tükrözik annak lehetőségét, hogy az politikai károkat okozhat neki. Szövetségeseivel végig arra törekedtek, hogy Calheirost távolítsák el a vizsgáló bizottságból, azzal érvelve, hogy nem lehet pártatlan, mivel a fia Alagoas állam kormányzója, és a vizsgálat az állami programok szövetségi finanszírozását vizsgálja.

Hirdetés

Carla Zambelli alsóházi törvényhozó és Bolsonaro szövetségese hétfő este meggyőzött egy bíróságot Calheiros letiltásáról, de a döntést később egy másik szövetségi bíróság hatályon kívül helyezte. Kedden Calheiros azt mondta, hogy pártatlanul fog eljárni, és hogy a vizsgálat „mélyreható, technikai jellegű, a célokra összpontosító és depolitizált” lesz.

„Az országnak joga van tudni, hogy kik járultak hozzá a több ezer halálesethez, és őket meg kell büntetni” – tette hozzá a politikus. Elmondta, hogy javasolta, hogy kérjenek tanúvallomást Marcelo Queiroga jelenlegi egészségügyi minisztertől, valamint a járvány idején hivatalban lévő elődeitől, köztük Pazuellótól.

legfrissebb adatok szerint Brazíliában 14 369 423 fertőzöttről és 391 936 halálos áldozatról tudni.

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!