Európa

A cseheknél is tarol a bevándorlás ellenes politika

Hirdetés

Továbbra is az Andrej Babis miniszterelnök vezette bevándorlásellenes ANO mozgalom a legnépszerűbb politikai tömörülés Csehországban: ha januárban parlamenti választást tartottak volna, megszerezte volna a szavazatok 32 százalékát, három százalékponttal többet, mint 2017 októberében – ez derült ki a legfrissebb csehországi felmérésekből, melyet a 888. hu közölt cikkében.

A második és a harmadik helyen a Cseh Kalózpárt és a Polgári Demokratikus Párt (ODS) áll, 16,5, illetve 13,5 százalékos támogatottsággal. Ez mindkét ellenzéki párt esetében valamivel magasabb arány, mint amennyit októberben mértek.

A további hat parlamenti tömörülés támogatottsága viszont jóval gyengébb. A Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) támogatottsága 7 százalék, a kommunista párté (KSCM) 6,5 százalék, a TOP 09 párté pedig mindössze 5,5 százalék.

Három párt – az ANO-val együtt kormányzó szociáldemokraták (CSSD), a kereszténydemokraták (KDU-CSL) és a STAN – támogatottsága csak 5 százalékos, vagyis a parlamentbe való bejutáshoz szükséges küszöböt súrolja.

Képviselői mandátumokra átszámítva a jelenleg is kisebbségben kormányzó ANO-CSSD szövetségnek csak 88 mandátuma (82 és 6) lenne a 200 tagú parlament alsóházában, s így a kommunisták támogatásával sem tudna kormányt alakítani, akik támogatottsága 12 mandátumra lenne elegendő.

Hirdetés
Cseh belpolitikai elemzők szerint két és fél évvel a 2021. őszi parlamenti választások előtt a baloldali pártok népszerűsége alapvetően azért gyengül, mert a Babis vezette kormány számos baloldalinak minősített intézkedést vitt keresztül a parlamenten (nyugdíjemelés, béremelés, olcsóbb utazás a nyugdíjasoknak és a fiataloknak, az egyházi kárpótlás megadóztatása), melyeket így a választók elsősorban az ANO érdemének tartanak.
Forrás: 888.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!