Európa

A csúnya oroszok nem adnak elég gázt, elég olcsón

Hirdetés

Nyugat-Európának.

Pedig a derék és gazdag nyugati országok 2014 óta teli szájjal és különféle szankciókkal próbálják el- és befeketíteni Putyinékat.

Azt most hagyjuk, hogy Bidenék csupán szívjóságból tolják-e tele fegyverrel Ukrajnát, és azt is hagyjuk, hogy mit szólnának egy esetleges hasonló buzgalomhoz az oroszok részéről az USA határai mentén. Hagyjuk, mert Amerikának nem kell orosz gáz, míg az autó(-összeszerelő)ipar lélegeztetőgépén kevélykedő Nyugat-Európának – igen.

Szóval, derék és gazdag európai komáink immár hét esztendeje az alábbiakkal igyekeztek haverságba kerülni Oroszországgal:

  • A szocsi G8-csúcs helyett 2014. június 4–5-én G7-találkozót tartottak Brüsszelben. Azóta a találkozók a G7-folyamat keretében folytatódnak.
  • Támogatták az Oroszországnak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) és a Nemzetközi Energiaügynökséghez (IEA) való csatlakozásáról szóló tárgyalások felfüggesztését (ez utóbbi különösen okos húzás volt).
  • „Diplomáciai intézkedéseket” foganatosítottak.
  • Egyéni korlátozó intézkedéseket vezettek be (vagyon befagyasztása és utazási korlátozások).
  • Gazdasági szankciók bevezetése mellett korlátozzák a gazdasági együttműködést.
  • Korlátozzák egyes orosz bankok és vállalatok hozzáférését az EU elsődleges és másodlagos tőkepiacaihoz.
  • Korlátozzák az orosz hozzáférést bizonyos érzékeny technológiákhoz és szolgáltatásokhoz, amelyek olajtermelésre és -kutatásra használhatók…

A lista korántsem teljes.

Hirdetés

Az orosz lista ezzel szemben meglehetősen rövid: korlátozzák az olcsó földgáz-hozzáférést.

Csókolom.

Mészáros József

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!