Tech

A dízelbotrány folytatódik: Amerikában beperlik a Volkswagent

Hirdetés

Az Egyesült Államok tőzsdefelügyelete (SEC) bepereli a Volkswagent és annak korábbi vezérigazgatóját, Martin Winterkornot, amiért a német autógyártó csalt a dízelmotorjaival a környezetvédelmi vizsgálatokon – értesült a napi.hu.

A hatóság érvelése szerint az Egyesült Államok befektetői piacán „hatalmas csalásnak” minősül, hogy a cég vonzóbbá tette a papírjait úgy, hogy átverte az ügyfeleit.

Még 2015-ben fogták meg a VW-t azzal, hogy illegális szoftverek segítségével meghamisította dízelmotorjai emissziós adatait és így átmenjen az Egyesült Államok szennyezési tesztjein. Többek közt emiatt is esett vissza a globális kereslet a dízeles autók iránt, ami eddig 29 milliárd eurónyi (9000 milliárd forintnyi) kárt okozott világszerte az ágazatnak.

A keresetet benyújtó SEC és a befektetők azzal érvelnek, hogy a VW-nek hamarabb tájékoztatnia kellett volna a nyilvánosságot arról, hogy mekkora méretű volt a csalás. Az autógyártó viszont azzal érvel, hogy nem volt világos, hogy több milliárd dolláros bírsággal és szankciókkal szembesülhet a cégük, mivel más társaságok sokkal alacsonyabb összegeket fizettek ki hasonló bűncselekményekért – írja a Reuters.

A SEC a polgári panaszában csütörtökön kijelentette, hogy 2014 áprilisától 2015 májusáig a VW több mint 13 milliárd dollár értékű kötvényt és eszközalapú értékpapírt bocsátott ki az amerikai piacokon, mindezt úgy, hogy a felsővezetők tudták, hogy több mint 500 000 amerikai dízelmotoros jármű nem felelt meg a környezetvédelmi követelményeknek.

Hirdetés

A VW „több százmillió dollárt nyert azáltal, hogy így vonzóbbá tette az értékpapírjait a befektetők számára” – nyilatkozta a SEC, hozzátéve, hogy a Volkswagen „többször is hazudott és félrevezette az Egyesült Államok befektetőit, fogyasztóit és szabályozóit a csalással.” A San Franciscóban benyújtott kereset arra irányul, hogy Winterkornt felelősségre vonják, mivel egy egyesült államokbeli vállalat tisztségviselőjeként vétett törvények ellen, valamint cél az is, hogy bírságot rójanak ki a társaságra, valamint kamatostul visszavegyék a „tisztességtelenül szerzett nyereséget”.

Winterkornt – aki 2015 szeptemberében lemondott a botrány nyilvánosságra kerülését követően -, 2018-ban az Egyesült Államok ügyészei már megvádolták, és összeesküvéssel vádolták, melynek célja a csalás eltusolása volt.

A VW csak annyit nyilatkozott az ügyről, hogy a SEC keresete „jogilag és tényszerűen hibás”, erőteljesen vitatják annak szabályosságát.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!