Itthon

A DK újabb hazugságspirálba került

Hirdetés

Korábban a Demokratikus Koalíció (DK) azt ígérte, kivizsgálja Gyucsányné korrupt brüsszeli asszisztensének ügyét. Ez azonban nem történt meg, a politikus európai parlamenti oldalán található információk szerint ugyanis Jose Alberto Alves Pereira minden gond nélkül kihúzta a szerződésben foglalt két hónapot – írja az Origo.

Erősen kérdéses azonban, hogy 60 nap alatt milyen szakmai munkát lehet elvégezni uniós tisztviselőként. Nyilvánvalóan semmilyet, ami azt jelenti, hogy nem is erről szólt a történet: a portugál férfira indokolatlanul szórták el az európai adófizetők pénzét. Ahogy azt már megírtuk, az egész mögött egy nyugdíjcsalás sejlik fel: a korrupcióba belebukott Jose Alberto Alves Pereirának egyszerűen szüksége volt még néhány hét uniós munkaviszonyra a maximális nyugdíjhoz. A kérdés továbbra is megválaszolatlan: mit kapott Gyurcsányné azért, hogy menedéket nyújtott egy köztörvényes bűnökkel gyanúsított tisztviselőnek?

Jose Alberto Alves Pereirával, a portugál Szocialista Párt (PS) európai parlamenti küldöttségének volt tanácsadójával szemben az a rendkívül súlyos vád merült fel, hogy az előző európai parlamenti ciklusban a szocialista pénzügyi maffia táskahordozójaként komoly pénzeket vágott zsebre jogszabályellenesen. Mivel a botrányt még a májusi uniós választást megelőzően robbantotta ki a portugál média, így Gyurcsányné minden bizonnyal tisztában volt Alves múltjával, amikor maga mellé vette akkreditált asszisztensnek. Bár a DK tagadta, hogy politikusuknak tudomása volt erről, két fontos dolgot ki lehetett hámozni közleményükből: először megígérték, hogy megteszik a “szükséges jogi lépéseket” a helyzet tisztázása érdekében, majd ismertették, hogy a portugál férfi határozott idejű munkaszerződése szeptember 2-án lejár. A helyzet azóta annyiban változott, hogy a megadott határidő napján eltűnt Alves neve Gyurcsányné EP-képviselői oldaláról, ami azt jelenti: már nem tagja a DK-s politikus csapatának. Ebből pedig nem más következik, mint hogy a DK nem tett komolyan vehető lépéseket az ügy kivizsgálására, hiszen a korrupt portugál politikus minden gond nélkül kitöltötte a szerződésben meghatározott idejét.

A Fidesz piszkos alkut sejt a háttérben; Böröcz László, a párt országgyűlési képviselője erről beszélt egy korábbi televíziós adásban – írja az origó.

Az igazi kérdés az, hogy miért alkalmaznak egy ilyen hátterű korrupt politikust, tanácsadót – tette fel a kérdést Böröcz, aki ezt követően megpróbálta megfejteni, mivel vették rá Gyurcsánynét, hogy foglalkoztassa a portugál férfit.

Hirdetés

Felmerül a kérdés, hogy ez volt-e a deal, hogy ő alelnök lehessen a szocialista frakcióban, vagy ez volt a deal, hogy a fideszes képviselőket nem szavazták meg a bizottságokba.

A politikus akkor úgy látta: Gyurcsányék úgy kerülhettek a képbe, hogy a portugál szocialisták már nem akarták foglalkoztatni Alves Pereirát, hiszen kellemetlenné vált számukra a személye.

Gyurcsányné asszisztensének szeptember 2-án jár le a szerződése, amivel éppen meglesz a 10 éves szolgálati jogviszonya – emlékeztetett Böröcz, hozzátéve, hogy ebben az esetben vaskos nyugdíj fog érkezni a bankszámlájára.

Forrás: Pesti Srácok

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!