Itthon

A FIDESZ nem hagyja magát – Orbán válaszolt Gyurcsánynak

Hirdetés

Az utóbbi napokban Gyurcsány Ferenc kezdett kampányolni azzal, hogy elvenné azok szavazati jogát, akik nem Magyarországon adóznak.

Orbán Viktor azt mondta: a magyarországi magyarok szempontjából a mostani elrendezés helyes és igazságos, jól képezi le a valóságot: „egy nemzethez tartozunk, de különböző helyzetben vagyunk”. Hozzátette: ezért választották azt a megoldást, hogy a magyarországi magyarok két szavazatot adnak le, a határon túliak pedig egyet.

Hangsúlyozta: ezen nem kívánnak változtatni, s aki ezt támadja, számíthat arra, hogy visszautasítják.

A miniszterelnök arra biztatta a külhoni magyarságot, hogy minél többen vetessék fel magukat a választói névjegyzékbe és vegyenek részt a szavazáson. Egyúttal azt kérte a külhoni magyarság politikai vezetőitől, biztassák erre közösségüket. Azt is mondta, hogy erős anyaország nélkül nem lehetne sikeres külhoni politikát sem folytatni. Az anyaország azonban megerősödött – jelentette ki kormányfő, példaként említve, hogy így az egész Kárpát-medencét lefedő oktatási hálózatot és „szellemi erőtereket” tudtak kialakítani. Orbán Viktor úgy fogalmazott: „összefoltoztuk a nemzet szanaszét hasogatott szövetét”.

Forrás: hvg.hu

Hirdetés

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!