Európa

A franciák felébredtek – jön a bevándorlási kvótarendszer

Hirdetés

Édouard Philippe francia miniszterelnök szerdán megerősítette, hogy egyebek mellett évente meghatározandó kvótarendszerrel tervezi a kormány szabályozni a gazdasági bevándorlást annak érdekében, hogy Franciaország „visszaszerezze a bevándorláspolitika feletti ellenőrzést”.

„Az intézkedés lényege a szuverenitás. Jelezni és felvállalni egyértelmű döntéseket a befogadás és az integráció területén, és biztosítani a jogok és kötelességek közötti igazságos egyensúlyt” – fogalmazott kormánya 12 tagjának jelenlétében tartott sajtótájékoztatóján a miniszterelnök, aki a már korábban ismertetett és az ellenzék által vitatott kormányzati javaslatokat foglalta össze.

A gazdasági bevándorlást kvótarendszerrel szabályozná a kormány, a menedékkérőknek járó egészségügyi szolgáltatásokat korlátozná és a visszaéléseket pedig büntetné. A menedékkérőknek ezentúl a jelenlegi egy év helyett csak hat hónapig járna ingyenes egészségügyi ellátás.

„A családegyesítés kérdéséhez nem nyúlunk, de minden visszaélés ellen küzdeni fogunk, beleértve a családegyesítéssel való visszaélést is” – mondta Christophe Castaner belügyminiszter, aki azt is jelezte, hogy a menekültek számára 16 ezer új férőhelyet nyit a kormány, valamint három olyan új központot is átadnak, ahol a kiutasításra váró illegális bevándorlókat őrzik.

A belügyminiszter arra is ígéretet tett, hogy a Párizs északi részén ismét kialakult migránstábort, ahol a segélyszervezetek szerint 1500 és 3000 ezer közé tehető azon bevándorlók száma, akik arra várnak, hogy a prefektúra menedékkérőként regisztrálja őket, az év végéig felszámolja a kormány.

Hirdetés

A francia kormány azt is jelezte, hogy 2027-ig szeretne félmillió külföldi diákot az országba vonzani a jelenlegi 327 ezer helyett. Hivatalos adatok szerint tavaly 256 ezer tartózkodási engedélyt adtak ki a hatóságok, de ebből csak 13 százalékot, alig 33 ezret kaptak gazdasági bevándorlók.

Nicole Belloubet igazságügy-miniszter nyilvánosan elhatárolódott a kormánytól, amikor a France Inter közrádióban azt mondta, hogy „nem hiszi, hogy a kvótarendszer lehet az egyetlen megoldás”. Emmanuel Macron államfő kínai látogatásán a tárcavezető elhatárolódására vonatkozó újságíró kérdésre azt mondta: „nem szeretne kommentárokat vagy lelkiállapotokat kommentálni”.

Muriel Pénicaud munkaügyi miniszter kedden elmondta: jövő nyárig véglegesíti a javaslatait a kormány a kvótarendszerrel együtt, amelyet évente felülbírálna a parlament a munkaerőpiac igényeinek függvényében.

Ezentúl minden évben felülvizsgáljuk ezt a listát. Néhány hónap múlva kezdjük a szociális partnerekkel és a régiók képviselőivel. Megnézzük, hogy milyen erőfeszítések történtek a képzés területén ahhoz, hogy először az álláskeresőink, aztán pedig a menekültek töltsék be ezeket az álláshelyeket. Utána pedig meghatározzuk foglalkozásonként és területenként a (hiányzó) emberek számát” – mondta a miniszter.

Forrás: MTI

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!