Európa

A görög védelmi miniszter nagy migráns hullámra figyelmeztet

Hirdetés

V4NA nemzetközi hírügynökség beszámolója szerint az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) jelentése szerint márciusban 34 737 menedékkérelmet adtak be Európában, ami 43 százalékkal kevesebb az előző évi adatokhoz képest. A jelentés szerint a csökkenő kérelemszám ugyanakkor nem általános trendet takar, hanem az új koronavírus-járvány hatásait tükrözi.

Az EASO arra is rámutat, hogy bár az Európai Bizottság több iránymutatást is megfogalmazott a menekültkérelmek elbírálásának folytonossága kapcsán a járványhelyzet idején is, ezt eltérő mértékben hajtották végre az országok, mivel a járvány különbözőképpen érintette a határaikat és így a bevándorlási rendszerüket is.

A legális bevándorlás csökkenése azonban nem jelenti a bevándorlási hullámok megtorpanását, ahogy arra Nikos Panagiotopoulos görög védelmi miniszter is rámutat. A miniszter szerint ugyanis, bár tény, hogy a Törökország felől érkező migránsok száma a járványhelyzet hatására csökkenőben van, elmondta, hogy az országa továbbra is az újabb hullám érkezésére készül.

Semmi nem változott, a vészhelyzet fennáll. Úgy becsüljük, hogy amint jobbra fordul az időjárás, úgy növekszik majd a migránsok száma is a vizeinken és a szárazföldjeinken – fogalmazott Panagiotopoulos, hozzátéve, hogy a katonaság továbbra is teljes készenlétben áll és hozzáállásuk a helyzethez ezután sem fog változni.

George Koumoutsakos bevándorlásügyi miniszterhelyettes ráadásul nemrég kérte a Frontexet, hogy küldjenek további határőröket a görög-török határra, mivel a nyári hónapokban sokkal több bevándorlóra számítanak.

Forrás: 888

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!