Európa

A görögök bekeményítenek a török határon

Hirdetés
Athén bejelentette, az elrettentés politikáját fogja ezentúl alkalmazni. Adatok szerint mintegy 15 ezer migráns belépését akadályozták meg 72 óra alatt a görög hatóságok.

Gyorsított eljárásban börtönre ítéltek Görögországban 66 határsértő illegális bevándorlót – közölte az Alfa görög televízió hétfőre virradóra. A fejenként három és fél év szabadságvesztésre ítélt migránsokat pénteken és szombaton vették őrizetbe. A TASZSZ orosz hírügynökség megjegyezte, ez volt az első alkalom, hogy migránsokat ilyen gyors eljárásban letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.

Az Alfa értesülései szerint péntektől vasárnap reggelig 73 határsértőt fogott el a görög rendőrség. A televízió úgy tudja, hogy a hatóságok kezére került illegális bevándorlóknak semmi közük a Törökországgal szomszédos, északnyugat-szíriai Idlíb tartományhoz, illetve az ott zajló harcokhoz, mivel afgán, pakisztáni és szomáliai állampolgárokról van szó. Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy Athén egy hónapra felfüggeszti a menedékkérelmek elfogadását. Tudatta azt is, hogy az ország határain maximálisra emelték a készültség és az „elrettentés” szintjét. A görög kormányfő figyelmeztette a migránsokat, hogy ne próbáljanak illegálisan belépni az országba, mert vissza fogják őket küldeni oda, ahonnan jöttek.

Sztéliosz Pecasz görög kormányszóvivő a rendkívüli tanácskozását követően közölte, hogy átmenetileg azok menedékkérelmével nem foglalkoznak, akik illegálisan érkeztek Görögországba, s az első adandó alkalommal – a személyes adatok regisztrációja nélkül – visszaküldik a határsértőket. A görög hatóságok emellett sms-üzenetben figyelmeztetik a török-görög határon összegyűlt migránsokat, ne próbálkozzanak határ illegális átlépésével. Az AMNA hírügynökség úgy tudja, több ezer külföldi telefonra érkezett értesítés a térségben. „A Görög Köztársaságból: Görögország maximális szintre emelte határvédelmét. Ne próbálkozzatok illegálisan átlépni a görög határon” – olvasható az üzenetben.

Ankarában pénteken közölték, hogy Törökország „már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket”, és megnyitják a határokat az Európa felé igyekvők előtt. Görögország a határvédelem megerősítésével reagált. Az utóbbi napokban a görög határőrség és a rendőrség készenléti egységei könnygázt és villanógránátokat is bevetettek a Törökország és Görögország közötti pazarkulei és kasztanieszi – szárazföldi – határátkelőknél gyülekező csoportok feloszlatására. A görög rendőrség szerint péntek óta több mint 15 500 illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg.

Forrás: MTI

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!