A Harmadik Birodalom titkai -Hitler UFO-i
Hitler és a Harmadik Birodalom titkai a mai napig izgatják a rejtélykutatók fantáziáját, s ezek közül is kiemelt érdeklődésre tartanak számot a nácik által fejlesztett, titokzatos járművek.
A New York Times a Reuter hírügynökség tudósítására hivatkozva azt írta 1944. december 14-én , hogy az új náci csodafegyver nem más. mint egy titokzatos, világító tűzgömb.
A Harmadik Birodalom propagandája már korábban is kérkedett az új csodafegyverekkel, ám ezekről kiderült, hogy a V-1, illetve a V-2 szárnyas rakétákat jelentik, amelyek elnevezése a Vergeltungswaffe, azaz megtorló fegyver rövidítésből származik.
Ezek valóban nagy pusztítást végeztek Londonban és környékén, de szerencsére a brit pilóták megtalálták a szárnyasbombák elleni védekezés módszerét, s 1900 darabot sikerült is elpusztítaniuk.
A RAF vadászgépeinek sebessége meghaladta a 600 km/órát, s így alig repültek lassabban, mint a V-rakéták. A pilóták módszerei közé tartozott a taszigálás, amikor a szárnyasrakéta közvetlen közelébe repültek, s gépük szárnyvégével megtaszították azt, s így azt leterítették a pályájáról. A másik módszer a lerohanás volt. A pilóta a V-rakéta fölé repült s közben gépfegyverrel lőtte azt.
A rakéta legtöbbször dugóhúzóba került és lezuhant, valószínűleg a vadászgép által keltett nagy erejű légörvény következtében. Ám a szövetséges kémek jelentései szerint akadtak más, valóban különös repülő szerkezetek is, amelyek megkonstruálásának előzménye az első világháború előtti időkbe, Bécsbe nyúlik vissza.
Az osztrák fővárosban érlelődtek azok az ezoterikus kultuszok, amelyek később a Harmadik Birodalom ideológiájának alapjául szolgáltak, s az eszmékkel együtt felmerült egy új technológia víziója is. Bécsben ismét felvirágoztak a különféle titkos tanítások, felbukkantak az új templomosok, a rózsakeresztesek, az illuminátusok és a szabadkőművesek.
Az az eszmei áramlat, ami itt életre kelt, egy új, megjövendölt éra kezdődő felvirágzása volt, váltás a Halak és a Vízöntő korszaka között. Kezdetben a különböző tanok követői szinte együtt húzták az igát, egy cél lebegett előttük, az új aranykor megteremtése.
Elméleteik alapja nagyjából azonos volt, mindannyian azt vallották, hogy ősidők óta háború dúl a szellemi világokban a fény és a sötétség, a fekete és a fehér mágia, az okkultizmus és a bölcsesség tana között. Földünk szellemi dimenziói, amik tulajdonképpen az emberek gondolatai, tükrözik ezt a küzdelmet.
Minden ember minden döntésével megint újra választhat, hogy a szeretet fénylő ösvényére lép-e, vagy az egocentrizmus fekete útját járja. De az is kiderült, hogy a fekete és a fehér hatalom egy urat szolgál, minden létezés alkotóját, azzal a távoli céllal, hogy élettapasztalatok segítségével létrehozza a felsőbbrendű embert, ám ez csak a hatalom birtokában s a szeretet erejével lehetséges, ennek hiányában a törekvés katasztrófához vezet.
Akkoriban Bécsben egy menhelyen élő fiatalember kapcsolatba került ezekkel a titkos tanításokkal. Ő volt Adolf Hitler, aki gyakran megfordult a város régi negyedében található könyvesboltokban. Megismerkedett néhány emberrel, az ezoterika kutatóival, s egyikük segítségével meszkalinhoz jutott, így transzba esett, s a világ uraként látta magát.
Az első világháború kitörésekor Hitler bevonult katonának. A háború utolsó napjaiban egységét mustárgáz támadás érte, s ennek következtében napokra elvesztette a látását, azonban ennek köszönhette élete leghosszabb spirituális megvilágosodását. Míg a szeme be volt zárva a sötétségbe, érzékeken túli víziójában átélte azt, amit később az emberek és az univerzum közötti mágikus kapcsolatnak nevezett.
Bécsben, a Schopenhauer kávéházban négy férfi és egy nő találkozgatott rendszeresen. A zágrábi Maria Ortisch diáklány és spirituális médium volt, Lothar Wertz vadászpilóta okkultizmussal foglalkozott, Karl Haushoffert Japán-kutatóként érdekelték az okkult tanok is, a keletről éppen visszatért Rudolf von Sebottendorf az ezoterikus tanok szakértője volt, Bernard Gemof prelátus pedig a templomos lovagok örököseinek társaságából érkezett.
A társaság beszélgetésének témája az új korszak volt. Titkos kinyilatkoztatásokat tartalmazó szövegről beszéltek, a Szent Lándzsáról, amely a keresztre feszítéskor átszúrta Krisztus testét, s akkoriban a hofburgi Kincstárban volt kiállítva. Szerintük a Lándzsa a megvilágosodás eszköze, híd az érzékek világa és a lélek birodalma között. Szó esett még a fekete kőről, a transzmediális nexusokról, továbbá a babiloni és a germán istenekről, annak lehetőségéről, hogy kapcsolatba lehet-e lépni régmúlt, távoli világokkal.
Valószínűleg ezek a találkozók alapozták meg a Thule csoport létrejöttét, amely mellett később megalakult a Vril Társaság is, a Fénylő Páholy, amelynek vezetője Karl Haushofer tábornok volt. A Vril az emberben lévő éteri test vagy időorganizmus kitágításának eredményeképpen megszerezhető energiaforrás indiai neve.
A társaság tagjai hittek abban, hogy olyan titkos tudást fedtek fel, amely képessé teszi őket az árja faj egy új mutációjának megteremtésére. Különös meditációkat folytatnak, s olyan gyakorlatokat végeznek, amelyek lehetővé teszik a koncentráció emberfeletti hatalmát és a látnoki víziók megjelenését. Mindazok, akik hittek az ezoterikus tanokban és résztvettek a titkos szertartásokon, még nem is gondolták, hogy egy napon a Fénylő Páholyt átveszi Heinrich Himmler SS Reichsfuhrer és beolvasztja az Ahnenerbébe, a náci okkult hivatalba.
A Harmadik Birodalom okkultistái számára a láthatatlan erőforrás a Fekete Nap volt, jelképükre úgy tekintettek, mint amelynek fénye véges-végtelen szórja sugarait, de emberi szem nem láthatja.
Mégis itt van, csak az ember bensőjében sugárzik, akár a világosságot árasztó napfény. A Harmadik Birodalom okkultistáinak vezető személyiségei a Thule csoportból érkeztek, s nézeteik nagyban különböztek az NSDAP, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, illetve az SS, annak fegyveres alakulata tagjainak hitvallásától.
A Fekete Nap jelképe már babiloni és asszír templomokban is megtalálható. Fönícia és Karthágó beavatottjai is ismerték e jelképet és a mögötte rejlő vallási gondolatokat. Az asszír-babiloni kultúrkörben a fekete napot, isten belső fényét gyakran kereszt formájában is ábrázolták, a királyok gyakran a német lovagkereszthez hasonló szimbólumokat viseltek palástjukon.
Eredetileg ez az ábrázolás a Nap-kerékből származik, s egyike az emberiség egyetemes alapszimbólumainak, a Föld középpontú világképben a mozdulatlan középpont, a világtengely körüli tér és az idő körforgását fejezi ki.
Tehát ez a kereszt ábrázolás évezredekkel a keresztény vallás megszületése előtti időkből származik. Nem tudjuk, hogy a Harmadik Birodalom okkultistái milyen tanokat követtek, talán az új Babilon régi megjövendölésében hittek. A templomos lovagok által a keletről magukkal hozott titkos tudás évszázadokon át szunnyadt , amíg el nem jött a beteljesülés… A szvasztika, a horogkereszt egy bizonyos Ostara nevű újságban tűnt fel először a századforduló táján, innen kölcsönözte Hitler, s tette meg a nemzetiszocializmus jelvényévé.
1919-ben Rudolf von Sebottendorf Karl Haushoferrel és Dietrich Eckardttal létrehozta a Thule csoportot. Adolf Hitler tartalékos tizedesként tért vissza Münchenbe, s amikor kikiáltották a Tanácsköztársaságot, a Reichwehr kémfeladatok ellátásával bízta meg.
Amikor megbukott a kommunista rendszer, Hitler a földalatti kém- és propagandatevékenységek központjának munkatársa lett. Ernst Röhm ezredes felfigyelt rá, s egyszer magával vitte egy találkozóra, ahol megismerkedhetett az ismert okkultistával, Dietrich Eckarttal.
1920 elején a Thule csoport és a Vril Társaság tagjai Berchtesgaden mellett, egy régi erdészházban találkoztak. Itt bukkant fel először dr. Leo Schuman az az ember, akinek speciális szakterületét manapság az alternatív energia kutatásának neveznénk. De a fő személyiség mégis a médium, Maria Orsitsch volt.
Jelen volt még egy médium is, az alig 18 éves Sigrun. Maria Orsitsch médiálisan érzékelt szövegeket mutatott be sumér nyelven egy templomos szekta titkosírásával, de a szövegek már le voltak fordítva.
Vajon ezek isteni üzenetek voltak, vagy egy földönkívüli világ közlései? Talán egy magasabb színvonalú technika megvalósítására szolgáló útmutatások lehettek a csillagok felé vezető útra?
Ettől fogva kezdték el a Vril Társaság tagjai a valaha is elképzelt legbizalmasabb elmélet megvalósítását, a jövő repülőgépének megépítését. Olyan repülő szerkezetet terveztek, amely szándékaik szerint a jövő szféráiba és az istenek színe elé kellett hogy lépjen.
Hogy mit lehetett elérni ezzel a géppel? Arról nincsenek pontosabb információk, de az biztos, hogy közel két éven át kísérleteztek vele. A jövő repülőgépe a Vril levitációs hajtómű alkalmazásának kezdete volt.
1924 elején mutatták be ezt a gépet, majd Augsburgban raktározták el, valószínűleg a Messerschmidt Művek ottani üzemében. Rudolf Hess a Thule Társaság tagjaként egy csomó megbízást kapott, többek között az volt a feladata, hogy közreműködjön az új technikai áttörés megvalósításában.
Tudjuk, hogy minden két elven működik, amelyek meghatározzák a dolgokat és történéseket. Ezek a fény és a sötétség, a jó és a rossz, az alkotás és a megsemmisítés. Ez a két elv: az alkotó és a romboló határozzák meg technikai eszközeinket is.
Ezen új tudomány egy másik harcosa Viktor Schauberger volt, aki állandóan azt hajtogatta: helytelenül mozgattok. A feltaláló e kijelentése az (aero)ezoterikum körébe sorolható dolgok leglényegesebb pontjára tapint.
Manapság azt mondanánk ez az alternatív energia keresése. De akkoriban sokkal többről volt szó, egy másfajta tudományról, egy alapvetően új technikáról. Leegyszerűsítve azt mondhatnánk, implózióról volt szó explózió helyett. A Harmadik Birodalom pozitív gondolkodású ezoterikusai felismerték, hogy minden isteni teremtmény lényege az építés, de sosem a rombolás.
Egy olyan technika, amely az explózión, tehát a romboláson alapul, nem egyezhet az isteni elvvel. A belső égésű, például a dugattyús motor vagy a rakétahajtómű a robbanás elvén működik, tehát a rombolás ereje szolgál működése alapjául. Ezért ezek hatása káros kell, hogy legyen.
Az azóta általánossá vált környezetszennyeződés, amelyet a robbanómotorokon alapuló technológia okozott, amelyekhez az atomenergia is tartozik, a kipufogógázok és így tovább, egyértelművé teszik, hogy a maga idejében létrehozott másfajta technika alkalmazása jogosnak bizonyult.
Viktor Schauberger kísérleti repülőgépei levitációs erőkkel dolgoztak, az új energiák és meghajtó források keresése közben újra és újra szerephez jutottak az ezoterikus elvek. Ilyen kutatásnak minősül különösképpen az elektrogravitáció és a tachionikus hajtóművek kifejlesztése.
Úgy tűnt, hogy megtalálták az új technika magját, a jövő üzemanyagtól független, olcsó és tiszta energiáját. Johannes Kepler felismerése Píthagorász titkos tudományának újra felfedezéséhez vezetett.
Viktor Schauberger rezgéselmélete hagyományosan kapcsolódik az említettek tanításaihoz. A görög tudós akusztikus mérőműszere, a monochord a hangok segítségével bemutatja a kozmosz felépítését, ami a felső hangsoron alapul. Az egységek egész számú többszörösei határozzák meg az anyagok szerkezetét a világűrben is és az atomokban is, ez igaz a kémiai elemek periódusos rendszerére, a Mendel-féle öröklődési törvényre, a kristályok szerkezetére és így tovább.
Mindenhol, ahol egységnyi struktúrák vonatkoznak a hullámhossz alapelvére, a felső hangsorra bukkanunk. Viktor Schauberger a hullámhossz matematikáját arra használta, hogy a belső világokról és azok rezgéséről szóló tanítását kifejlessze és felépítse. Mindamellett matematikája nem euklideszi jellegű.
Pithagorász titkos tanításait a templomos lovagok átvették, megőrizték és tovább adták, Viktor Schauberger pedig arra fordította ezt a tudást, hogy kifejlessze összegező technikáját, s így jutott el az implózióhoz. A természetes energiatérképen kézenfekvően láthatjuk az alfát és az omegát, az alaphangot egészen a felső hangokig, egész fel a legfelső hangig, úgy, ahogy az univerzum felépül.
Az alfa és az omega a szellemet és az anyagot jelképezi. Tehát itt nagyon érdekes dologgal állunk szemben. Ez az elmélet tette lehetővé ennek a magas szintű technikának a kialakulását, az implóziót, a belső világok potenciáljának hasznosítását a külső világban. Az energiapályák és az implóziós technika segítségével eljutunk az antianyag birodalmába és ezzel együtt megvalósulhat a nehézségi erő leküzdése is.
1934 júniusában Adolf Hitler birodalmi kancellár magához hívatta Viktor Schaubergert, hogy számoljon be eredményeiről. A feltaláló közölte, olyan technikát kíván megvalósítani, ami képes összhangba kerülni a természettel. Röviddel a két birodalmi megbízott megérkezése előtt Hitler átadta Herman Göring tervét, és azt mondta: Viktor Schauberger Úr, megfogja beszélni a dolgot két úrral, és holnap, vagy legkésőbb holnapután újra találkoznunk kell majd. Aztán közölte a két birodalmi megbízottal: ez a terv érdekel engem. Mi németek létre fogjuk hozni a bioenergiára alapozott technológiát.
Az NSDAP hatalomra jutása után az okkultista rendek eltűntek a háttérben. A Thule csoport és az SS létre-hozta a Fekete Nap nevű titkos szervezetet, a Vril Társaság tagjai ettől fogva már csak technikai kérdésekkel foglalkoztak.
Különböző beszámolók nyomán kiderült, hogy 1934 közepén a Vril tagok megépítették az első antigravitációs effektussal működő kísérleti, kör alakú repülőgépet, az RFZ-1- et. Tervezői dr. Schuman és egy bochumi mérnök voltak.
Gertie Vogt, a Társaság gazdasági felelőse számos olyan befektetőt talált, akik szívesen kockáztatták pénzüket egy nemes cél érdekében. A fiatalember közben arra a meggyőződésre jutott, hogy az üzenetek nem a jövőbeli istenektől jöttek, hanem egy földönkívüli, magasabb civilizációtól, az Aldebaran naprendszerből.
Az Aldebaran a Bika csillagkép főcsillaga. Ez arra utalhat, hogy a sumérok, akiknek nyelve addig is talány volt, esetleg onnan származhattak, s valaha Mezopotámiában landoltak, ahol a sumér királyi táblák adnak hírt arról, amikor az isteni hatalom alászállt az égből.
Az akkori Németországban nem csak a Thule csoport és a Vril Társasága foglalkozott az űrutazás víziójával. Az UFA filmstúdiójában Fritz Lang leforgatta A Hold asszonya című filmet. Hermann Oberth és Wernher von Braun szaktanácsai alapján épült meg a filmben szereplő óriási rakéta űrhajó, de számos német tudós komolyan is foglalkozott a csillagokhoz való repüléssel.
Még 1934 előtt a Vril Társaság egy új körrepülőgépet épített, az RFZ-2 jelzésű repülőgépet. Ez már tökéletesebb Vril-hajtóművel rendelkezett, s most először alkalmaztak mágneses impulzus vezérlést. A gép átmérője alig volt több öt méternél, de működött. Itt már két, az UFO-kra jellemző jegy is található, sebesség növekedés esetén a körvonalak optikai elmosódása, és a színes fény kibocsátása, ami a meghajtási fokozatnak megfelelően vörös, narancs, sárga, zöld, fehér, kék vagy ibolya.
Jó repülési teljesítménye ellenére az RFZ-2 elkerülte a politikai vezetés figyelmét. Ugyanez a sors érte utol négy évvel később az első sugárhajtású repülőgépeket, a He-138-at, a He-176-ot és a He-280-ast. Egyedül az SS mutatott távoli érdeklődést a Vril Társaság munkája iránt. Saját fejlesztési tervezete, a Fekete Nap közben elérte a negyedik fejlesztési szakaszt, amit röviden SSE-nek neveztek, s amely alternatív energiakinyeréssel foglalkozott.
Mindenekelőtt az volt a céljuk, hogy függetlenné tegyék Németországot a külföldi nyersolajtól. Mindenesetre Viktor Schauberger és a legújabb Vril-sikerek által tűzbe hozott SSE-4-es csoport is elkezdett körrepülőgépeket tervezni. Hans Kuhler kapitány tachion konverterére alapozva, több Vril-komponens átvételével kifejlesztették saját Thule hajtóművüket.
1938. végén egy kicsiny, propeller meghajtású körrepülőgépet építettek, az RFZ-4-est, hogy megfigyelhessék e diszkosz formájú test viselkedését a levegőben. De az SS már 1939-ben megkonstruálta az RFZ-5-öt, az első nagy űrrepülőgépet, amelynek átmérője több, mint húsz méter volt. A gépet a titokzatos Haunebu névre keresztelték.
A Haunebu- 1 -es a legnagyobb titoktartás mellett valószínűleg 1939 augusztusában startolt. Dokumentum is került elő arról, hogy az angolok már 1941-ben tudtak az SS e titkos tervezetéről. Az Haunebu meglehetősen bonyolult szerkezet volt, de mivel hajtóműve alul helyezkedett el, raktere nagy befogadó képességű volt.
Ebben az évben, 1939-ben bebizonyosodott, hogy Hitler tévedett. Mostantól fogva bombák záporoznak majd a német területekre. A korlátozottnak hitt lengyel területszerzésből alakult ki a második világháború. Azzal az elképzeléssel szemben, hogy a nemzetiszocialista államban minden tökéletesen szervezett, mégis mindenki azt csinált, amit akart. A légierő, a hadsereg, a tengerészet, az SS és a hadiüzemek mind a maguk útját járták.
A Luftwaffe, a légierő parancsnoksága egyre több gépet követelt. Bár Hermann Göring birodalmi légi marsallnak természetesen tudomása volt a Vril-kísérletekről, mégis inkább a hagyományos hajtóművel ellátott vadászgépek mellett szavazott, bár az alternatív megoldások lehetőségét sem vetette el.
A repülőgépgyártók közötti konkurenciaharc egyre fokozódott, s a kísérletezők áthidaló megoldásként hagyományos hajtóművet alkalmaztak a repülő korongnál, például a 7-es körrepülőgép esetében. A peenemündei kutatók tisztában voltak azzal, ha nem produkálnak gyors eredményeket, megvonják tőlük a támogatást …
Andreas Epp repülőgép-konstruktőr is részt vett a munkálatokban:
“Egy alkalommal Haydenauból torpedókat szállítottunk Norvégiába a 30. repülőszázadnak, s ez alkalommal a hamburgi utamra magammal vittem ezt a modellt azzal a céllal, hogy továbbítsam a Berlinben székelő birodalmi légügyi minisztériumba, ahol Hudec is dolgozott.
Ő elküldte a modellt Peenemündébe, ahol kipróbálták. Erről másoktól is hallottam, akik állítólag ott voltak, majd később együtt dolgoztak a peenemündeiekkel Prágában. Azt is tudtam, hogy az én modellemet végül is Habermol és Schriebe kapta meg, aztán az utóbbi később ezt a repülő korongot saját elképzelésének megfelelően átépítette.
De később meg kellett állapítanom, hogy Habermol tartotta magát az általam konstruált modellhez. A második dolog egy másik modell volt, vagyis építettek egy újabb gépet is, egy 42 méter átmérőjű repülő korongot, mégpedig Breslauban. Ezt aztán állítólag átvitték a Spitzbergákra, és azt tervezték, hogy titkos hullámhosszú rádióvezérléssel irányítják vissza Berlinbe. De a Spitzbergákon történt leszállás közben a szerkezet erősen a földhöz csapódott, s annyira megrongálódott, hogy már nem volt képes újra felszállni.
Nemsokára kimentem a Prága melletti hegyekbe. Nálam volt a fényképezőgépem és hirtelen megpillantottam egy ilyen repülő korongot. Ez novemberben vagy decemberben lehetett, de állítólag csak februárban voltak tesztrepülések. Az akkoriak valószínűleg próbarepülések voltak, hiszen láttam, hogy egy ilyen légi jármű közeledik. De nem voltam felkészülve a fényképezésre, bár gyorsan előretekertem a filmet, azonban a szerkezet már fölöttem volt.
Elkattintottam a masinát, s mivel olyan gyorsan történt az egész, a felbukkanó objektum nem lehetett más, csakis egy repülő korong. A hagyományos meghajtású repülő korongok mellett ez időben már másfajta UFO-k is láthatók voltak az égen. 1940 óta a kicsi Vril RFZ-2 már távolsági felderítőként volt szolgálatban.
Ez a ritka fotó az RFZ-2-öt az Atlanti-óceán déli része fölötti égen mutatja, amint éppen útban van az Atlantisz nevű könnyűcirkáló felé. Az első RFZ-6-osokat, a Haunebu-2-ket is látni lehetett néha-néha.”
1941 júniusában került bevetésre a Schriebe és Habermol által tervezett repülő cirkáló, ami sugárhajtóművel ellátott, függőlegesen startoló űrrepülőgép volt. 1942 végén megkezdődhettek a tesztrepülések. De már az első prototípusnál súlyos hiányosságok mutatkoztak.
Ugyanebben az évben dr. Richard Miete egy turbina meghajtású körrepülőgépen dolgozott, mely az RFZ-7T nevet viselte. A szerkezet nem korong, hanem diszkosz alakú volt. Nemsokára munkacsoportjához csatlakozott Giuseppe Beluzzo olasz tudós, továbbá Schriebe és Habermol.
A közös munka egy igen jól működő körrepülőgépet eredményezett. Így Richard Miete 1945. április 17-én jelenthette Adolf Hitlernek:
“A mai napon vezetésem alatt, és a légierő három tisztjének jelenlétében a balti égen kipróbálhattuk a hetes számú megtorló-fegyvert.”
Wendelle C Stevens nyugalmazott katonai pilóta szerint a gépet elvileg nem hagyományos energiával is meg lehetett hajtani.
“Éveken keresztül abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy barátja és kollégája lehettem az azóta elhunyt Trofaninak, aki az amerikai tengerészet admirálisaként nagymértékben részese volt a második világháború végén annak, hogy sok német tudást hoztak át az USA-ba.”
Truman elnök parancsára 1946 márciusában az Egyesült Államok hadi flottájának parancsnoksága engedélyt adott arra, hogy a bonyolult technológiai kísérletekhez német anyagot gyűjtsenek.
A Gémkapocs néven ismert tervnek az volt a célja, hogy a német tudósokat magánszemélyként titokban az Egyesült Államokba utaztassák, ahol az illetők azon melegében folytathatták volna a V- l és a V-2 teszteléssel összefüggő kísérleteiket. Egész biztos, hogy a németek azon dolgoztak, hogy olyasvalamit építsenek, amit a szövetségesek csodafegyver-rendszenek neveztek.
Az amerikaiak elsősorban Peenemündének, a német rakéták kilövőhelyének titkaira voltak kíváncsiak, ezért hozatták az USA-ba dr. Wernher von Braunt, az akkori idők legjobb űrtechnológiai szakértőjét.
Másodszor pedig a kevésbé ismert tűzgömbök kifejlesztésének pontosabb megvizsgálása volt a cél. A tűzlabda tulajdonképpen korong alakú űrhajó, amellyel a németek a második világháború alatt kísérleteztek.
Az amerikai titkosszolgálatok ugyan tudtak róla, de nem voltak képesek pontosan behatárolni addig, amíg a háború végén a német tudósok el nem kezdtek együttműködni az amerikaiakkal.
A szövetségesek foo fightereknek, szellemrepülőknek titulálták az ismeretlen repülő szerkezeteket, amik a német vadászgépek mellett tűntek fel. A németek viszont a tipikus foo fightert repülő teknősbékának hívták, mert a földön állva a gép alakja a teknősbéka páncéljához hasonlított.
Ezt a szerkezetet az SS technikai csoportja Bécsújhelyen fejlesztette ki. Személyzet nélküli repülő szondákról volt szó, amelyeknek az ellenséges bombázók közelébe kellett repülniük és zavarniuk kellett azok elektromos gyújtószerkezetét. E célra speciális krisztron csöveket építettek beléjük, az SS halálsugarakról beszélt.
Wendelle C. Stevens így emlékszik vissza:
“A második világháborúban fiatal vadászpilóta voltam, a háború vége felé az amerikai légierő egyik századának parancsnoka lettem. 1943-ban jelentéseket kaptunk az ún. szellemrepülőkről, amik sugárzó fénygömbök voltak. Néha szürkészöld színben látszottak, néha rikító narancssárgában.
A pilóták észleltek labda nagyságú gömböket, de láttak sokkal nagyobbakat is. Ezek kötelékben repültek a bombázógépekkel, de az nem tudtuk lelőni őket, akárhogy is tüzeltünk rájuk. Több pilóta is jelentést tett ilyen tűzgömbökről, amik a vadászgépek mellett három-négy méter távolságra bukkantak fel.
A repülőgép-vezetők minden elképzelhetőt megtettek: zuhantak, pörögtek, hogy megszabaduljanak a tűzlabdától. De azok nem változtatták meg pozíciójukat, akármit csináltak is a pilóták, a tűzgömbök pontosan ott maradtak, ahol voltak. Ez egy olyan technológia meglétére utalt, ami teljesen más volt, mint mindaz, amivel a Földön eddig is találkoztunk.
Azt gondoltuk, hogy ezeket az objektumokat a német kormány produkálta, mivel ők akkoriban az ellenségeink voltak. Úgy gondoltuk, hogy vadonatúj szerkezeteket fejlesztettek ki, bár a mi konstruktőreink is kísérleteztek olyan gépekkel, amelyek képesek voltak nagy sebességgel követni a bombázó kötelékeket és szintén fénycsóvával rendelkeztek.
A levegőben megközelítettünk diszkosz formájú korongokat is, de nem annyira, mint szerettük volna. Azt tudtuk, hogy a nácik tökéletesítették a V-rakétákat, s úgy véltük, ezek a továbbfejlesztett változatok.”
De térjünk vissza azokhoz az emberekhez, akik mindennek letették az alapját. 1942 telén a Vril telep fölött egy új körrepülőgép körözött, a 11 méter átmérőjű, együléses Vril-1.
Nagyjából akkora volt, mint egy vadászgép, erre utal a fegyverzete is. Miete, Beluzzo, Schriebe és Habermol konstrukciói a Vril technikához képest szinte kezdetlegesek voltak, de a különféle technológiák alkalmazásával egyes kutatók szerint el lehetett jutni egészen az űrhajóig. Ezt látszik bizonyítani a Beluzzo-Schriebe repülő korong is.
A dokumentáció és több német szakértővel folytatott beszélgetés alapján feltételezhető, a németek már 1935-ben tisztában voltak azzal a ténnyel, hogy van élet és technika az univerzumban és legalább közvetve tudomásuk volt arról, hogy repülő korongokat lehet építeni.
Ez azt jelenti, hogy ők voltak az elsők, akik nyitottak a más dimenziókkal való kapcsolatok, a magasan fejlett intelligenciák felé. És akadnak nyomok az örök jég birodalmában is.
A német antarktiszi vállalkozás 1938-ban kezdődött. Hermann Göring parancsára abban az évben szokatlan expedíció indult útnak a Schwabenland nevű repülőgép-anyahajóval. Az volt a céljuk, hogy területet szerezzenek az Antarktiszon. Az eredmény egy több, mint 600 000 négyzetkilométernyi terület birtokbavétele volt Németország számára, amit Neu Schwabenlandnak, Új Svábföldnek neveztek el.
Ez a terület nem az Antarktisz egy darabja, hanem jégmentes terep hegyekkel és tavakkal, lakható föld, aminek talajára eddig még semmilyen expedíció sem lépett. Állítólag a háború vége felé a legmodernebb típusú tengeralattjárókból álló flottákat indítottak útnak Új Svábföld felé.
És természetesen nyitott kérdés az is, vajon a Haunebu és Vril repülő korongokat a háború alatt, vagy röviddel a háború vége előtt tényleg elvitték a titkos tengeralattjáró támaszpontokra?
1942 végén az SE-4 konstruktőrei megkezdték egy modernebb Haunebu UFO építését. A Haunebu-2 a leírások szerint sugárhajtóművel rendelkezett, s alakja változtatható volt. A típus méretei gépenként változtak, átmérőjük 26 és 31 méter között volt, a középtengelynél mért magasságuk pedig 9-11 méter. Állítólagos csúcssebességük földközelben több, mint 6000 km/óra lehetett, és egyes források szerint a Haunebu-2 a világűrt is megjárhatta volna.
Egyes Haunebu 2-es gépek már hadászati jellemzőkkel is rendelkeztek, mint például a kifejlesztés alatt álló sugárágyú.
Amivel a Gémkapocs projektben résztvevők nem voltak tisztában, az az a tény, hogy voltak tudósok, akik más, igen előrehaladott rendszerek tervezésében vettek részt.
A Haunebu rendszert, amelyet 1939 és 1945 között fejlesztettek ki, nemcsak kisméretű repülőgépekben alkalmazták, hanem igen nagy csillagközi űrhajókban is, amelyek kabinjaiban sokan elfértek, teljes felszerelésükkel együtt.
Ezek az űrszerkezetek legalábbis papíron már léteztek. Létezik néhány másolat egy gondosan kidolgozott földalatti rendszer tervéről, amelyet arra használtak volna, hogy előkészítsék ennek az egyedülálló repülő korongnak az összeszerelését és a startját, hogy azzal alaposan meglepjék a briteket és az amerikaiakat. De az SS-nek még merészebb tervei voltak. A tervezőasztalon már megvoltak a hatalmas Haunebu űrhajók, amelyek átmérője több, mint 120 méter volt. És ha az elbeszélések igazak, a valóságban is létezett egy 71 méter átmérőjű, Haunebu 3-as típus.
Röviddel a háború vége előtt az SE-4 egy gigantikus UFO-anyaűrhajó megépítését is tervezte. A terv szerint a néhai Zeppelin Művekben kellett volna megszületnie az Andromeda nevű űrszerkezetnek. A Vril gravitációs hajtóműveknek állítólag meg se kottyant volna a több száz tonnás teher kiröpítése a kozmoszba.
De vajon honnan jöttek ezek az inspirációk? Ha áttekintjük a Közel-Kelet ősi történelmét, akkor emlékeznünk kell arra, hogy a legjobb kelet-kutatók között számos német filozófus is akadt.
Egyikük Babilon és a Biblia című könyvében utalásokat tesz idegen űrhajókra is. Ugyanezek szerepelnek a szanszkrit feljegyzésekben, amelyekben ún. vimánákról esik szó. A németek nyilván tudatában voltak annak, hogy a Közel-Kelet és Kelet-Ázsia tizenkétezer éves történelmében előfordultak ilyen űrhajók, és a harmincas évek közepén igen nagy erőfeszítéseket tettek arra, hogy megvizsgálják ezen egzotikus szerkezetek korabeli leírásait.
Ezek nemcsak a Föld és az űr közötti határt lépték át, hanem ablakot nyitottak a más világokkal való kapcsolatteremtés felé is. Többek szerint ez az akkoriban vélhetőleg egyedülálló szándék a Harmadik Birodalom történetének legfontosabb aspektusa.
Vajon honnan jutottak német szakértők olyan, egyetemes jellegű tudáshoz, amely például lehetővé tette számukra, hogy genetikai kísérleteket végezzenek?
Hogyan voltak képesek arra, hogy rövid időn belül annyiféle űrhajót és navigációs rendszert fejlesszenek ki, amelyek lehetővé tették számukra, hogy expedíciót indítsanak Kasmírba, a Déli-sarkra és oly sok, távol eső helyre?
Nyilván létezett egyfajta magasabb rendű kapcsolat.
A háború előtt és közben is számos expedíciót indítottak, nem csupán a Közel-Keletre, hanem Latin-Amerikába is, illetve Ázsia legtávolabbi területeire is, a nagy svéd kutató, Sven Hedin vezetésével.
Ezek a kutatóutak mind a magasabb tudás utáni nyomkeresések voltak.
Sven Hedin Így beszélt erről:
“Mindig is az volt a célom, hogy eljussak Ázsia ismeretlen részeibe, ahol a térképeken az a csalogató szó állt, hogy felderítetlen terület, tehát a fehér foltokra akartam menni. Ilyen területeket kerestem fel a belső-ázsiai Tibetben. Ugyanis az volt az érzésem és hittem is benne, hogy a sivatag közepén, ahol nem találni embereket, ahol nincsenek utak sem, hogy ott talán felfedezem egy régi kultúra nyomait.”
A Vril-társaságnak már korábban is voltak merész álmai. 1943 karácsony tájékán titkos tanácskozásra gyűltek össze a német Keleti-tenger partján fekvő Kolbergben. Nem tudjuk, hogy azokban a napokban a szigorúan zárt ajtók mögött miről tárgyaltak. De egy bizonyos téma a napirend legelején szerepelt, nevezetesen az Aldebaran-tervezet.
E témával kapcsolatban a médiumok, Marja és Sigrund új transzmédiális információkkal rukkoltak elő. Bármilyen töredékesnek is tűnnek számunkra a transzmédiális üzenetek, mégis megdöbbentően ritka kép áll össze belőlük, pontosabban a Földtől hatvannyolc fényévnyi távolságban található Aldebaran-rendszer tájképei, sőt, még térképek is.Az Aldebaran napja körül két lakott bolygó kering, amelyek együtt képezik az ún. Szumerán birodalmat.
1944. január 3-án és 4-én Hitler megbeszélést folytatott Heinrich Himmlerrel. A Vril-tervezetről volt szó, amelynek az volt a lényege, hogy egy nagy Vril-űrhajó átlépheti a térdimenziók közötti csatornát, tehát a fénysebességtől független űrrepüléssel eljuthatna az Aldebaránra.
Ha megnézzük az emberiség történet, például a sumér, a babiloni, és a szíriai dokumentumokat, azokban gyakran találkozunk a kerékben található kerekek leírásával, így a Ótestamentumban Ezékiel első könyvének első fejezetében is.
Ez tisztán látható jele annak, hogy létezik az emberiség történetével párhuzamosan fejlődő magasabb intelligencia. Mindazonáltal teljesen nyilvánvaló volt, hogy a legnagyobb lépéseket az UFO-kutatás terén nem 1947-ben, Roswellben tették meg, hanem tíz-tizenkét évvel korábban Németországban.
Számos dokumentumból és beszélgetésből kiderült, hogy a német tisztek közül sokan láttak UFO-kat az égen. És vannak egyértelműen UFO-kra utaló jelek is. Peenemündét, ahol az első rakétakísérleteket végrehajtották, állandóan fürkészték a szövetséges haderők kémei, s figyelemmel kísérték a német tudósok, illetve konstruktőrök munkásságát is.
Tehát logikus az a következtetés, hogy az első kapcsolatot egy fejlett intelligenciával először Németországban teremtették meg. Különben hogy játszhatott volna ez az ország ekkora szerepet a XX. században lezajlott technikai fejlődésben?
Vajon kizárhatunk-e valamiféle földönkívüli befolyást vagy kapcsolatot a negyvenes évek elején? Vajon hogyan építették meg azt a szerkezetet, ami 1943 őszén a Vril-7- es számára készült hajtóműteszt közben volt megfigyelhető?
Az is elképzelhető, hogy esetleg egy aldebarani űrhajó volt… Amennyiben ezen feltételezésben rejtőzik némi igazság, akkor egyes Vril és Haunebu űrhajóknak még a második világháború alatt el kellett készülniük.
Tudjuk, hogy a szövetségesek a háború kezdetén bizonyos okokból nem hitték, hogy Hitler rendelkezik titkos fegyverekkel. Csak az amerikaiak kezdeményezésére kezdtek el komolyabban foglalkozni a Führer beszédeiből kihüvelyezett fenyegetésekkel, és derítették ki, hogy Hitler nemcsak titkos fegyverek birtokosa, hanem a nácik kezében voltak olyan repülő szerkezetek is, amiket manapság UFO-nak hívnak.
Egy már meg is épült, óránként 1200 mérföldet tett meg, képes volt a függőleges fel- és leszállásra, repülés közben 90 fokban tudott irányt változtatni, hasonlóan a helikopterhez. Titkos csatornákon a szövetségesek tudomására jutott az is, hogy a konstruktőrök már majdnem készen voltak egy másik űrhajóval, amely állítólag 2500 mérföldet tett meg óránként, tehát a prototípushoz képest kétszeres sebességgel repült, ráadásul lézerfegyver is volt a fedélzetén, ami képes volt arra, hogy átüsse a tíz centiméter vastag páncélt is. Nem nehéz rájönni arra, hogy ettől persze elborzadt a szövetséges hatalmak minden vezérkara.
Végül is mi lett a Harmadik Birodalom e különféle titkos szervezeteiből? Erről egy csomó történet szól. Az egyik szerint a fontosabb repülő korongokat elsüllyesztették a felső-ausztriai Mold-tóban, egy másik szerint az UFO-kat Dél-Amerikában és az Antarktiszon rejtették el.
Akad olyan feltételezés is, ami szerint az Antarktiszon különben is egy német UFO-támaszpont található, és a háború vége felé sok repülő szerkezet alkatrészeit szállították oda tengeralattjárókkal.
A legbizarrabb teória az U-13-as különleges ügyosztálytól származik, miszerint a német UFO-k téridő lyukakon keresztül a múltban szálltak le, Sumérban és Babilonban, ahol régi istenek és bölcsek fogadták őket.
Hihetetlen történetek ezek, de azért akad valami kézzelfogható bizonyíték is. Vajon miért indítottak inváziót a szövetségesek Edward Byrd vezetésével az Antarktiszra?
Történelmi tény, hogy akkoriban tizenhárom német tengeralattjáró tűnt el. A második világháború végén észak-tengeri kikötőkből futottak ki ezek a tengeralattjárók, amik Walter levegő-biztosító rendszerrel voltak felszerelve, s ez lehetővé tette számukra, hogy hetekig a víz alatt maradjanak.
Ez a technológia a világ legjobb tengeralattjáróivá tette őket, ezt az USA tengerészeti dokumentumaiban el is ismerik. De az is feltételezhető, hogy fejlett technológiájuk egy-egy termékét berakodták e tengeralattjárókba és elhajóztak velük argentin kikötőkbe, vagy akár más, dél-amerikai támaszpontokra, illetve Új Svábföldre.Ezt látszik bizonyítani az a film is, ami 1947-ben készült Edward Byrd és Wood admirálisokról.
Különösen meglepő volt az a nagy létszámú katonaság, amely Byrd admirálist kísérte az Antarktiszra. Miért volt szükség négyezer katonára, egy cirkálóra és egy repülőgép-hordozóra, ha csupán geológiai, illetve geofizikai kutatásról volt szó?
Biztosan akadtak még más, ismeretlen tényezők is. Az amerikaiak feladata valószínűleg az volt, hogy megszerezzék az összes hiányzó technológiát. Mégis pár nap után egy soha meg nem nevezett mértékű repülőgép veszteség után a műveletet hirtelen félbeszakították.
Vajon mi történt? Milyen titokzatos ellenség volt képes a szövetséges inváziót ilyen gyorsan és tökéletesen leverni? Talán a német haderők maradványa? Esetleg a földönkívüli aldebaranok?
Byrd admirális később elmondta a sajtó képviselőinek, hogy véleménye szerint egy újabb háború esetén olyan repülőgépek támadására kell számítani, amelyek képesek lesznek egyik sarkról a másikra repülni. Későbbi hírek szerint Byrd admirálisnak nyolc hónap és korlátlan mennyiségű felszerelés állt a rendelkezésére ahhoz, hogy sikeresen befejezze küldetését.
Azt is tudjuk, hogy nyolc hét után teljesen le volt törve. Az akkori indoklás az volt, hogy egy fejlettebb civilizáció technológiájával kellett szembesülniük. Nagy valószínűség szerint földönkívüliekről volt szó, akik az Antarktiszon együttműködtek az SS-szel és a Harmadik Birodalommal.
A világ elsüllyedt kultúráinak régi írásaiban mindenütt újra és újra szó van űrutazó istenekről, akik azért szálltak le Földünkre, hogy az emberiség számára tudást és bölcsességet adjanak át, s ezzel lehetőséget nyújtsanak számunkra egy új korszakba való belépéshez. A német birodalom titkos okkultista társaságai ismerték ezeket a hagyományokat és keresték a kapcsolatot az űrutazó istenekkel, akik valaha leszálltak Babilonban.
