Európa

A holland miniszterelnök beismerő vallomást tett

Hirdetés

Mark Rutte holland miniszterelnök pénteken, a Telegraaf című holland napilapnak adott interjúban elismerte, hogy kormánya hibákat követett el a koronavírus elleni védekezés stratégiájában, véleménye szerint a legnagyobb hiba az volt, hogy nem kezdték el korábban az emlékeztető oltás beadását népszerűsítő kampányt.

A Telegraaf cikkét szemléző Dutch News című angol nyelvű holland hírportál tájékoztatása szerint Rutte azt mondta: a kritikusoknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy Hollandia hamarabb is elkezdhette volna az emlékeztető oltások beadását.

Kijelentette: a novemberi intézkedéscsomag „nem volt elég kemény”, de az egy héttel ezelőtt, szombaton bevezetett intézkedések már megfelelők lehetnek a járvány visszaszorítására. Arra a felvetésre, hogy a kutatások szerint zuhan a kormány járványügyi stratégiájába vetett bizalom, Rutte azt válaszolta: arra a következtetésre jutott, az embereknek elegük van abból, hogy korlátozások között élnek.

Ugyanakkor – elismerve, hogy ez „túl kényelmes magyarázat” – a kormányfő azt mondta: „hibákat követtem el a kommunikációban is. Kezdetben túl nagy hangsúlyt fektettem az emberek saját felelősségére és túl keveset a kötelező intézkedésekre”. Ráadásul – folytatta – nem tudta kellőképpen meggyőzni az embereket az alapvető szabályok betartásának szükségességéről sem.

A hírportál emlékezett: Hollandiában a járvány elleni alapvető védekezési szabályok közé tartozik a higiéniai előírások és a biztonságos távolság megtartása, az otthon maradás szükségessége, a beltéri helyiségek megfelelő szellőztetése, valamint az, hogy ha valaki a koronavírus tüneteit észleli, teszteltesse magát.

Hirdetés

A hírportál tájékoztatása szerint a koronavírus omikron változatát egyre nagyobb arányban mutatják ki az új fertőzöttek között Hollandiában. Főként Amszterdamban terjed, ahol a koronavírus-fertőzések közel felét okozza, ami tizenkétszeres növekedést jelent az elmúlt nyolc nap alatt. Az omikron az ország többi részén a fertőzések 10-15 százalékát tette ki a múlt héten. A holland közegészségügyi intézet (RIVM) arra számít, hogy ez a vírusvariáns lesz a koronavírus domináns törzse az év végére – közölték.

A legfrissebb napi adatok szerint a koronavírus-fertőzöttek száma kise mértékben csökken Hollandiában, naponta átlagosan 13 460-an fertőződnek meg, ami 1 százalékkal maradt el a múlt heti adatoktól. Naponta átlagosan 179 beteg kerül kórházba, miközben a kezeltek száma 94-gyel, 2275-re csökkent. Ez egy hónapja a legalacsonyabb érték – közölték. Intenzív osztályon 601 beteget ápolnak, 14-gyel kevesebbet, mint egy héttel korábban.

A járvány kezdete óta 3 071 594-en fertőződtek meg az új típusú koronavírussal, és 21 085-en haltak meg a szövődményekben Hollandiában.

A holland ügyvivő kormány vasárnap reggeltől ismét „kemény” lezárásokat vezet be annak érdekében, hogy korlátozza a koronavírus omikron variánsának terjedését – jelentette be egy hete Mark Rutte miniszterelnök.

Az intézkedések értelmében a nem alapvető fontosságú árucikkeket forgalmazó kereskedelmi egységek január közepéig zárva tartanak. A szupermarketek, pékségek, drogériák, gyógyszertárak, bankok a következő hetekben is nyitva maradhatnak, míg az éttermekben elvitelre lehet ételt rendelni. A lezárásokat várhatóan január közepén oldják fel.

Hirdetés

Az oktatási intézményeknek január 9-ig kell zárva tartaniuk, a kabinet a jövő hónap első hetében dönt arról, hogy ezután újraindulhat-e a jelentléti oktatás. A sportközpontokat is bezárják, a sportmérkőzések közönség nélkül tarthatók meg. A kültereken edzeni 17 év felett esetleg párban lehet, betartva az előírt 1,5 méteres távolságtartási szabályt.

A lezárásokat bejelentő sajtótájékoztatón Hugo de Jonge egészségügyi miniszter elmondta, hogy január 7-ig minden 18 évét betöltött állampolgár meghívót kap a harmadik, emlékeztető oltás beadására, a 60 év felettieket pedig már az év végéig tervezik beoltani.

Mark Rutte kormányfő beszédében hangsúlyozta: „ismét rossz karácsonyra kell számítani, de már korábban is bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk ezt megfelelően kezelni. Meg vagyok győződve arról, hogy most is sikerül átvészelni ezt az időszakot.”

A kormány szerdán bejelentette, hogy újabb négy héttel meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt novemberben már életbe lépett korlátozásokat.

Az országban korábban több tüntetést tartottak a lezárások ellen, a megmozdulások néhány helyen erőszakba torkolltak. A korlátozásokat a kormány november közepén vezette be ismét, miután rekordszámú fertőzést igazoltak.

Hirdetés
Hirdetés

A holland közegészségügyi hatóság szombati adatai szerint mintegy 14 500 új fertőzést regisztráltak. Jelenleg 2372 beteget ápolnak kórházban, 673-an intenzív kezelésben részesülnek. Az elmúlt hét napban átlagosan 245 beteget vettek fel kezelésre, 23 százalékkal kevesebbet, mint az előző héten. Az országban 76,4 százalékos az átoltottsági arány.

Forrás: ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!