Európa

A holland vendéglátósok perelik az államot a lezárások miatt

Hirdetés

A holland vendéglátóipari szövetség (KHN) beperli az államot, a koronavírus-járvány terjedését lassítani hivatott ágazatbéli lezárások miatt – írja  a NlTimes holland hírportál cikkére hivatkozva a magyarjelen.hu.

A KHN kárpótlást vár el az elmúlt hónapok kiesett forgalma miatt, és azt hogy az állam engedélyezze az október óta zárva tartó vendéglátó egységek mielőbbi újnyitását. A szövetség a távozó egészségügyi miniszter szavaira hivatkozott, aki a Telegraaf holland napilapnak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy a sport és kereskedelmi létesítmények újranyitása járványügyi szempontból jelentősen kevesebb kockázattal jár, mint a vendéglátó ágazaté.

A szövetség szerint a holland állam jogellenesen jár el, mivel súlyosan sérti a vendéglátóipari vállalkozások alapvető jogait azzal, hogy megalapozatlan korlátozásoknak teszi ki azokat anélkül, hogy kárukat megtérítené.

A KHN elnöke Rober Willemsen szerint, a lezárásokkal kapcsolatos kormányzati döntések alapjául szolgáló járványügyi adatok nap, mint nap változnak, azonban a rendelkezések nem igazodnak ehhez.

Willemsen szerint a vendéglátóipari vállalkozók “közel vannak a kétségbeeséshez és nem tűrhetik tovább ezt a fajta diszkriminációt”.

Hirdetés

A NlTimes szerint a holland gazdasági minisztérium felhívta a figyelmet, hogy a vendéglátóipari vállalkozásoknak valójában van lehetősége állami támogatások felvételére: a kormány fizeti a cégek állandó költségeit, és ezt a támogatási rendszert január végén kibővítették. Eddig több mint 46 ezer kérelem érkezett, ebből 19 ezret hagytak jóvá – írja az MTI-tudósítására hivatkozva a Magyar Jelen.

 

Forrás: Magyar Jelen

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!