Európa

A koronavírus-járvány odacsapott: ezer embert bocsát el a Wizz Air

Hirdetés

Ezer fős létszámleépítést jelentett be a Wizz Air. A lépés a dolgozói állomány 19 százalékát érinti – derül ki a légitársaság közleményéből.

Ezzel azonban nincs vége a koronavírus-járvány okozta megszorításoknak a cégnél:

  • többeket fizetés nélküli kényszerszabadságra küldtek, és küldhetnek, amennyiben szükséges,
  • a pilóták, a légiutaskísérők és az adminisztratív munkakörökben dolgozók fizetését átlagosan 14 százalékkal csökkentik.
  • Váradi József vezérigazgató, az igazgatósági tagok és a felsővezetők fizetését 22 százalékkal veszik vissza a most kezdődött, 2021-es pénzügyi évben.

A közlemény szerint a cég – amelyik március végén 1,5 milliárd eurós készpénztartalékkal rendelkezett – tárgyal a beszállítókkal arról, hogy csökkentse a szerződéses fizetési kötelezettségeit és javítsa a fizetési feltételeket.

Azt is írja az Airportal, hogy a Wizz Air fokozatosan kivonja 32 régebbi repülőgépét a 2023-as üzleti év végéig, ahogy azok lízingszerződései lejárnak.

A légitársaság forgalma a koronavírus-járvány miatt márciusban 34 százalékkal esett vissza az előző évhez képest, a járvány előtti kapacitásához képest 3 százalékon üzemel jelenleg.

Hirdetés

A kapacitásait már korábban kormányok részére ajánlotta fel áruszállító és a külföldön rekedt állampolgárokat hazaszállító járatok formájában. Legtöbb megbízást a magyar kormánytól kapták eddig.

A rövid távú tervekről azt írta a cég, hogy a piaci igényekhez alakítja kapacitásait és a repülőgépeit azokra a piacokra helyezi át, ahol lehetőségek nyílnak a bővítésre.

Nincs változás ugyanakkor a Wizz Air Abu Dzabi vegyesvállalat létrehozásának menetrendjében.

Váradi az Airportalnak március közepén arról beszélt, hogy szerinte legkésőbb júliusra visszaáll a rend a légi közlekedésben, de addig sok áldozata lesz a koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenésnek. Azt is mondta a vezérigazgató, hogy a cég nagyjából 40 millió euró kárral számol március végéig, de a helyzet lehetőségeket is rejt magában, és inkább előbb kérnék az Airbustól az új repülőgépeket.

A koronavírus-járvány terjedése miatt az elmúlt hónapokban drasztikusan visszaesett a légi forgalom, több tízezer milliárd forintra volna szükség, hogy ne omoljon össze a világ légi közlekedése.

Hirdetés

A krízisre a légitársaságok különböző módon reagáltak, például a British Airways 36 ezer alkalmazottját függesztette fel, a Ryanair és az EasyJet a földön tartja a flottáját.

Forrás: hvg

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!