A demonstráción Karácsony Gergely főpolgármester hangsúlyozta: a színpad, ahogy a kultúra is, nem a politikusoké, hanem a művészeké és a közönségé.

„Amikor a színházak szabadságát védjük, akkor a város szabadságát védjük. Ez a mi jogos önvédelmünk” – mondta a főpolgármester, aki szerint hiába szavazza meg a javaslatot a parlament, az nem törvény lesz, hanem diktátum. A politikus szerint a törvényjavaslat egy kísérlet megbosszulni, hogy a kormánypártok elvesztették Budapestet.

A főváros meg fogja védeni a színházait, művészeit és a szabadságát – jelentette ki a főpolgármester.

A tüntetésen Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója hangsúlyozta: a törvényjavaslat ellen minden tiszta lelkiismerettel rendelkező magyar embernek fel kell lépnie.

Hirdetés

A színház alapvetően kritikus és ellenzéki, mert ha nem, akkor unalmas és hazug – emelte ki Pintér Béla, a Pintér Béla és Társulata alapítója, aki beszédében a kormánypártokat szólította meg.

A tüntetésen felszólalt Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója; Fullajtár Andrea, a Katona József Színház színésze; Barda Beáta, a Trafó Kortárs Művészetek Háza ügyvezetője, valamint Farkas Franciska színésznő is.

Az új kulturális törvénytervezet ellen a Független Előadó-Művészeti Szövetség online petíciót indított el, amit már 50 ezren írtak alá – mondta el a demonstráción Boross Martin színházi rendező.

A demonstráción felolvasták egy több mint 100, 30 évnél fiatalabb színművész által aláírt nyílt levelet is, amely többek között érdemi szakmai egyeztetést követelt bármilyen színházat érintő törvénymódosítás előtt.

Forrás: demokrata

Hirdetés