Európa

A lengyelek azt szeretnék, hogy ne meneküljenek hozzájuk az ukránok

Hirdetés

Mint arról a Rzeczpospolita írása nyomán beszámol az ua.news Lengyelország arra készül, hogy módosítja az ukrajnai menekültekkel kapcsolatos stratégiát és az ukrán kormánnyal közösen olyan megoldást keres, amelynek köszönhetően otthon lehet tartani az ukránokat.

A lengyel kormány által elkezdett és az ukrán vezetéssel egyeztetett projekt szerint Ukrajna területén építenek menekültszállásokat a háború elől menekülők számára. Ezek modul konténerlakásokból készülő egyenként 20 000 fő befogadására alkalmas települések. Ilyenekből már 19 létezik Lemberg környékén, valamint Kijev megyében és a csernyihivi régióban. Az ilyen konténerfalvak el vannak látva minden szükséges dologgal, egészségügyi blokkal, raktárakkal és étteremmel. A lakások bútorozottak, fel vannak szerelve a normális élethez való minden alapvető kellékkel.

A LENGYEL MENEKÜLTÜGYI BIZTOS SZERINT MINDEZT AZÉRT CSINÁLJÁK, HOGY AZ UKRÁNOK NE MENEKÜLJENEK LENGYELORSZÁGBA, HANEM MARADJANAK OTTHON A HAZÁJUKBAN. LENGYELORSZÁG MÁR ÍGY IS RENGETEGET KÖLTÖTT AZ UKRAJNAI MENEKÜLTEKRE. A LAKHATÁSUK, ÉTKEZTETÉSÜK, A SZÁMUKRA BIZTOSÍTOTT KEDVEZMÉNYEK MÁR TÖBB MINT 5,5 MILLIÁRD ZLOTYIBA KERÜLT. ÉS EBBEN AZ ÖSSZEGBEN NINCS BENNE AZ UKRÁN SEREGNEK NYÚJTOTT TÁMOGATÁS.

A lengyelek nem képesek arra, hogy a jövő évben is ilyen széleskörű segítséget nyújtsanak Ukrajnának és az onnan menekülőknek. Utóbbiak 2023-tól kezdve kénytelenek lesznek egymaguk előteremteni a megélhetéshez szükséges javakat és napi 60 zlotyi lakbért fizetni a lengyelországi szállásukért. Ugyanakkor a lengyel kormány megszigorítja az ukrán menekültek szociális segélyezésének feltételeit.

Forrás:

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!