Itthon

A liberális vezetésű Józsefváros oltási pénzt ad a beoltottaknak

Hirdetés

Józsefváros kerületi közgyűlése úgy döntött, az önkormányzat 10 ezer forintos támogatást ad azoknak, akik beoltatják magukat.

A határozat szerint a kerület a rászorulókat akarja arra rávenni, hogy 10 ezerért cserébe vegyék fel a kísérleti vakcinákat.

A támogatásra külön kell jelentkezni és további feltétele, hogy minden felnőtt családtagnak kell rendelkeznie oltással, kivéve annak, aki orvosi igazolással rendelkezik arról, hogy nem oltható.

Magyarországon nem ez az első eset, hogy az oltottakat pozitívan, vagy az oltatlanokat negatívan megkülönböztetik.

A diszkriminációban a Fidesz és a balliberális oldal egymásra licitál. A kormány számos olyan intézkedést vezetett be, ami különbséget tesz oltottak és oltatlanok között, ezzel maga jelölte ki, hogy kiket tart másodrendű magyaroknak. Emlékezetes, hogy a Momentum korábban azt javasolta, hogy aki beoltja magát az kapjon 100 ezer forint oltási pénzt.

Hirdetés

Az oltatlan orvosokat az állásuk elveszítésével fenyegetik, a egyetemi hallgatók közül sokan el sem kezdhetik tanulmányaikat és be sem költözhetnek a kollégiumokba. Volt olyan iskola, ahol a tanár az oltatlanokat a hátsó padokba ültette, az oltottaknak pedig jobb jegyet ígért.

Forrás: Magyar Jelen

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!