A magyar egészségügy tökéletes működéséről Varju László gyurcsányista politikus szerzett elévülhetetlen bizonyítékokat.

Az MTVA-s pankrációja után azt állította, hogy „agyonverték”, „komoly bordasérülést” is beképzelt magának, de a kellő hatás és a „jó” propagandafotók kedvvért még volt pofája a mentősök idejét is rabolni.

Az ellenzéknek sikerült totálisan lebuktatnia saját magát.

Többek között kiszivárgott Bősz Anett videója, ahol kitalálják, hogy miként kell áldozati báránnyá válni. Miután előadták a performanszt, elkezdték Varju László DK-s politikust siratni, aki mindeközben épp biztonsági őrökkel dulakodott. Eleinte a bohózat látszólag abbamaradt, a gyurcsányista képviselő azonban nem eresztette el a valóvilágszerű színjáték forgatókönyvét, és kitalálta, hogy őt megverték. Majd az ellenzéki médiamunkások legnagyobb örömére hordágyon vitette el magát.

De a nagy drámázást már megint ő hiteltelenítette, hiszen másnap reggel az ATV-be olyan kisimult arccal adta elő a „megvert áldozatot”, mint a gyakorló alkoholista 10 fröccs után a józant.

Ebből „drámai” helyzetből
Ilyen kisimultan, frissen és üdén került ki