A magyar nép sorstragédiája: Megbűnhődtük a múltat, de a neheze még hátra van
A magyar nemzetnek az a történelmi sorsdrámája indult be a XX. század elején, amelynek napjainkban éljük át a végjátékát…
Az első felvonást az I. világháború, és az azt lezáró trianoni békediktátum jelentette, amelynek a létrehozói nem vették tekintetbe sem a történelmi, sem az etnikai, sem az önrendelkezési elvet. Saját meghirdetett elveik felrúgásával feldarabolták a több mint ezeréves államot. Az elszakított országrészek nacionalista és soviniszta rendszerek uralma alá kerültek. Eme mini-nacionalizmusok vezető csoportjaiban ugyan fontos szerepük volt a szabadkőműveseknek, elsősorban a francia Grand Orient irányítása alatt álló – univerzalista humanizmust hirdető – kozmopolita szabadkőműves irányzatoknak, mégis a kisantant-államok uralkodó rétegei nacionalista, sőt soviniszta nemzetállamokat hoztak létre, és mindent elkövettek, hogy az uralmuk alá került magyar nemzetrészeket elgyöngítsék, felszámolják, beolvasszák. Ennek eredményeként a leamputált országrészekben élő magyarok létszáma csaknem a felére csökkent, miközben a területszerző államok uralkodó nemzeteihez tartozók létszáma megtöbbszöröződött ugyanezeken a területeken.
A politikai hatalom a maradék országrészben is a nemzetközi elkötelezettségű, zömében a francia Grand Orient irányítása alatt álló szabadkőműves politikusok kezébe került a Károlyi-kormány hatalomra jutásával.
Ez a nemzetközi elkötelezettségű új vezető csoport tartott a frontról hazatérő, és a magyar történelmi-osztályból származó tisztek irányítása alatt álló hadseregtől. Ezért inkább feloszlatta ezt a hadsereget, ahelyett, hogy igénybe vette volna a gyorsított ütemben fegyverkező kisantant-államokkal szembeni védekezéshez. Szerencsétlen fordulatot jelentett, hogy a francia Grand Orient vörös elágazásának tekinthető oroszországi bolsevikok nyomást gyakoroltak a Grand Orient fehér irányzatához tartozó Károlyi-kormányzatra, hogy adja át a hatalmat a bolsevikok magyarországi megbízottainak.
Az így létrejött rövidéletű Tanácsköztársaság már semmiféleképpen nem számíthatott arra, hogy a párizsi békekészítők majd megvédelmezik a maradék magyar államot a kisantant-államok mértéket nem ismerő szerzési vágyától. A magyar nép XX. századi sorstragédiája első felvonásának a legszégyenletesebb része az volt, amikor a román csapatok bevonultak Budapestre, és azt gátlástalanul kirabolhatták. 1920-tól 1944-ig a magyar történelmi osztály átmenetileg vissza tudta szerezni a maradék-országban a politikai hatalmat. A pénzügyi és gazdasági hatalom azonban már ekkor is a nemzetközi pénzügyi közösség és a nagytőke irányítása alatt állott.
A magyar sorstragédia első felvonásának a végén sikerült az etnikai határt követő területek egy részének a visszaszerzése, de mivel ezeket a Fejtő Ferenc szerint is igazságosnak tekinthető döntéseket Németország és Olaszország hozta, ezért a II. világháború győztesei megváltoztatták.
A magyar nemzet sorstragédiájának második felvonása 1945-től 1956-ig tartott.
A trianoni határok közé visszaszorított maradék magyar államban ekkor nemcsak egzisztenciálisan, de fizikailag is felszámolták a nemzeti tudattal rendelkező történelmi osztályt. A nemzetközi elkötelezettségű új kommunista vezető-réteg pedig már nem rendelkezett magyar nemzettudattal, és legfontosabb feladatának a Szovjetunió birodalmi igényeinek, valamint a saját hatalmi érdekeinek a szolgálatát tekintette. Ez a magyarul beszélő, magyar állampolgár, de magyar érzés nélküli internacionalista uralkodócsoport nem vállalta többé az elszakított országrészeken élő magyarok érdekeinek a védelmét.
Ezért e nemzetrészek rovására a vagyontól történő megfosztástól a kitelepítésig, a kisantant államok immár kommunistává vált vezetői minden bűnt elkövethettek – büntetlenül! Bebizonyosodott, hogy ezeknek az országoknak a vezetői, legyenek szabadkőművesek, nacionalisták, nemzeti-szocialisták, kommunisták vagy demokraták, ők elsősorban csehek, szlovákok, románok és szerbek, másodszor, harmadszor és negyedszer is elsősorban csehek, szlovákok, románok és szerbek, és csak utána szabadkőművesek, kommunisták vagy demokraták.
A nemzetközi politikai széljárás szerint változik ugyan a meggyőződésük, de népük és nemzetük iránti elkötelezettségük változatlan. Egyedül a maradék Magyarországon volt kizárólag internacionalista-kommunistáké a hatalom, amit továbbadtak mai kozmopolita-globalista-alibidemokrata utódaiknak. Ennek tudható be, hogy a kommunista diktatúra – ma pedig az agyonprivatizált neoliberális kulissza-demokrácia – sokkal kegyetlenebbül sújtott le a magyar népre, mint a kisantant országok esetében.
A Rajk-perhez hasonló koncepciós eljárások a szomszéd államokban is folytak, de az egyházi vezetők olyan meghurcolására már nem találunk példát, mint amilyent ezek az internacionalista-kommunisták Mindszenty József bíboros esztergomi érsekkel, és a magyar katolikus egyház többi vezetőjével szemben elkövettek. Az internacionalista kommunisták könyörtelenül elnyomták a magyar társadalom minden rétegét. Nemcsak az egykori tőkésosztályt számolták fel, de az önálló mezőgazdasági vállalkozókat is, és szovjet mintára kolhozokba kényszerítették a magyar parasztságot. Az értelmiséget agymosásnak vetették alá, és a nemzeti érdekek védelmét nacionalizmus címén nemcsak tiltották, de szigorúan büntették is. A proletárdiktatúra azonban – a történelem fintoraként – a munkásokat zsákmányolta ki a legjobban.
A félelem és a terror légköre uralkodott, amikor Budapestre is elérkezett a hír, hogy meghalt a birodalom teljhatalmú ura, Sztálin. Halálával nemcsak a sztálinista diktatúra legdurvább kinövéseinek a fokozatos felszámolása kezdődött el, az úgynevezett olvadás, de a hatalomért folyó küzdelem is az SZKP vezetésében.
Az enyhülés azonban egyes vezető csoportok kemény ellenállásába ütközött. Arra hivatkoztak, hogy a személyi kultusz elleni kampány destabilizálja a birodalmat, elsősorban Kelet-Európát. Magyarországon 1953-ban azonban mégis egy olyan Moszkvából hazatért kommunista került a kormány élére, akiben már volt hajlandóság a nemzeti-kommunista irányvonal érvényesítésére. A Szovjetunióban jelentkező olvadás új szeleit kihasználva a korábbinál jobban igyekezett képviselni a nemzeti érdekeket, és figyelembe venni a magyar nemzeti sajátosságokat.
Ennek eredményeként mérséklődött a kényszerkolhozosítás, az erőszakos begyűjtés, a parasztságra nehezedő nyomás. A társadalmi, politikai és gazdasági élet más vonatkozásaiban is enyhült a kemény diktatúra.
A Rákosi Mátyás által vezetett internacionalista-kommunisták ezt a nemzeti kommunizmus irányába tett nyitást ellenezték, és mindent megtettek korábbi hatalmi pozíciójuk visszaszerzése érdekében. Az így kibontakozó hatalmi harc döntő jelentőségű volt az 1956-os események szempontjából.
A magyar nemzet sorsdrámája harmadik felvonásának az 1956-tól 1989-ig terjedő időszak tekinthető.
Ennek során megtörték a magyar nép gerincét. Az internacionalista kommunisták elérték, hogy az átmosott tudatú és mesterségesen amnéziássá tett lakosság – kormányzati támogatással és egészségügyi segédlettel – legyilkolja utódait. Hivatalosan 7,5 millió volt az abortuszok száma, de ehhez még további egy millió főt hozzá kell adni a statisztikusok számításai szerint.
A történelmi sorsdráma negyedik felvonása 1989-től 2004. májusáig tartott. Ekkor átláthatatlan pénzügyi manipulációkkal – folyamatos eladósítással – elvették a magyar állampolgárok vagyonát, és lényegében ellenszolgáltatás nélkül átjátszották külföldieknek, illetve a kozmopolita globalistákká átvedlett egykori pártállami nomenklaturistáknak.
A nemzeti vagyonnal együtt elveszett a nemzeti önrendelkezés gazdasági alapja is. A tényleges hatalom ugyanis azoknál az érdekcsoportoknál van, akik a pénzrendszer monopóliumával és a termelői vagyonnal tulajdonosként rendelkeznek.
A magyar nép sorsdrámájának ötödik felvonását a magyar állam szuverenitásának az elvesztése jelenti. A birodalommá átalakított Európai Unió erősen centralizált nemzetek feletti hatalmi képződmény, amelyben nem érvényesül az államhatalmi ágak következetes szétválasztása. Az Európai Unió jelenlegi pénzuralmi rendszerében a legfőbb kormányzati hatalmat jelentő monetáris hatáskör a demokratikusan nem ellenőrzött frankfurti ECB-hez (Európai Központi Bankhoz) került. Az Unióban piacgazdaság helyett kvótákkal működtetett monopolista gazdaság működik. Az önálló magyar törvényalkotás helyére pedig a birodalmi központ jogszabályalkotása lépett, s az Országgyűlés hatásköre egy autonóm tartomány színvonalára redukálódott. Osztrák és portugál szakembereket kérdeztem meg 2004. áprilisában, hogy a magyarokra rákényszerített feltételekkel beléptek volna-e az Európai Unióba? Határozott nemmel válaszoltak.
Egy brit szaklap pedig azt is megírta, hogy az EU-bővítés valójában a legolcsóbb módja volt a birodalmi terjeszkedésnek, az újgyarmatosító piacszerzésnek. Költséges háború helyett mindössze agymosásra volt szükség ahhoz, hogy Magyarország ismét függőhelyzetű kvázi-gyarmati státusba kerüljön.
Az Európai Unió veszélyezteti a magyar termőföld megmaradását a magyar természetes személyek tulajdonában.
A magyar nép pedig csak a magyar földdel együtt magyar nép. A magyar mezőgazdasági gazdálkodók rendkívül előnytelen feltételekkel kényszerültek az uniós versenybe. Várható, hogy gyors ütemben eladósodnak és földjeiket vagy elárverezik a bankok, vagy arra kényszerülnek, hogy eladják őket.
Már elkészültek az Európai Unió központjaiban azok a hosszú távú tervek, amelyek lehetővé teszik, hogy külföldi jogi személyek nagyméretű földbirtokokhoz jussanak Magyarországon. Ezeket a nagybirtokokat gépi technológiával és nem élő munkaerővel művelik majd. Elsősorban olcsó, génkezelt alapanyagokat termesztenek. Ezért magyar falvak százai fognak elnéptelenedni, mert lakóikra már nem lesz szükség.
A magyar sorsdrámának még végjátéka is van.
A sorozatos csapásokra a magyar nép rossz közérzettel, fásultsággal, apátiával és az utódokról történő lemondással válaszolt.
Ha az így előállott demográfiai katasztrófát nem sikerül orvosolni, akkor a pusztuló magyarság helyére – a nemzetközi finánctőke érdekeinek megfelelően – tömegesen idegeneket telepítenek be. A magyar nép szórványai pedig megmaradhatnak “indián rezervátumokban” őseik földjén.
Forrás: Magyarok Vagyunk
