Tech

A nagykanizsai halálház: 18 lakó lett rákos, majd halt meg rövid időn belül

Hirdetés

Nagykanizsán a Platán sor egyik társasházára valóban csak úgy hivatkoznak, hogy Halálház, ebben az épületben ugyanis az elmúlt időkben tragikus halálesetek történtek viszonylag rövid idő alatt. A lakók többsége különféle daganatos megbetegedésekben, többen például leukémiában haltak meg.

Sokan sejtik, hogy egy adott dolog okozza ott a rákot, melyet meg lehetett volna előzni, és ami csöndben mérgezte a néhai lakókat, egészen halálukig.

A pincében álló trafó látja el árammal az utcai lámpákat és a szomszédos házakat. Az áramszolgáltató cég korábban bevizsgálta a transzformátorállomást, annak alapján úgy vélték, semmi sem indokolja, hogy elvigyék azt az épületből.

Bár a tisztiorvosi szolgálat is vizsgálódott a helyszínen, a daganatos megbetegedések okára nem talált bizonyítékerejű magyarázatot. Azonban további lakók betegednek meg, és ez már egyre riasztóbb…

A szakemberek szerint bár nem okozhat elméletben rákot a trafó, mégis lehet hallani a lakásokban annak halk zümmögését.

Hirdetés

Az egyik tulajdonos arról beszélt a Blikknek, hogy boldogan elköltözne, de a lakások eladhatatlanok. A lakók évek óta kérik, hogy vigyék el a pincéből a trafót, de csak ígéreteket kaptak. A ház szomszédságában egy rét fekszik, ott lenne hely a berendezésnek, de a rét szélén óvoda áll, ezért a gép marad a ház alagsorában.

A földszinti lakásban jól hallani a pincében lévő berendezés zümmögését, amely azonban a szakemberek szerint nem káros az egészségre, a lakók azonban az elektromágneses sugárzást teszik felelőssé a sok daganatos megbetegedésért.

Ma is heves viták vannak ugyanis arról, hogy az elektromos sugárzás mekkora kárt tud tenni hosszú távon a testben, ráadásul egyre több kutató vallja azt, hogy valóban lehetnek komoly egészségügyi következményei…

 

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!