Tech

A Nibiru megérkezik, és össze fog ütközni a Földdel – állítják a világvége hívők!

Hirdetés

Közeleg a Nibiru, azaz Marduk csillaga.

A háttérben titokban egy bolygóvédelmi globális szervezet alakult meg, hogy megvédje a bolygónkat, és egy esetleges megelőzési stratégiát alakítson ki  – állítják a világvége hívők.

Nagyon sok prófécia maradt fenn a sumeroktól arról, hogy ez a bolygó egy napon majd találkozni fog a mi Földünkkel, és ez fogja az emberi civilizáció végét jelenteni. Sőt, egy ősi maja naptár is azt mutatta, hogy valamikor 2012 után lesz vége a világnak. A naptár ugyanis annál a dátumnál megszakadt, feltehetően nem fért ki több dátum, de nem véletlenül.

Ezen szövegek is írtak arról a titokzatos bolygóról, mely a halált hozta el a Földre.

A sumerok egy különös fajt, az Anunnakikat emlegettek, akiknek a Nibiru a szülőbolygójuk volt.

Hirdetés

A történészek szerint már a sumérok is tudtak arról, hogy létezik egy X. bolygó a Naprendszerben, amit ők Marduk főistenként tiszteltek.  A legenda szerint a X. bolygó 3600 évente tér vissza a Föld közelébe, mivel egy elnyújtott ellipszis pályán mozog.

Most a világvége hívők ezekre az információkra alapozva állítják, hogy a dekódolt ősi szövegek szerint 2018 augusztus 14. lesz a dátum, amikor az emberiség végleg kimúlik. Hamarosan a Föld lakossága számára is lehull a végső lepel, amikor már tényleg túl késő lesz, és nem maradhat többé titokban a bolygónk és az emberiség sorsra – állítják azok, akik hisznek a Nibiru létezésben.

Ha valóban így lesz persze, mert az elmúlt években számtalanszor jósoltak már hasonlót, azonban – szerencsére – egyik esetben sem jött be a világvége várók számítása.

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!